Adósságválság: az eurózóna után pénteken az Egyesült Államokon a sor

Vágólapra másolva!
Pénteken döntenie kell az amerikai politikusoknak az adósságplafon emeléséről, ha erre nem kerül sor, akkor az Egyesült Államoknak augusztus elején átmeneti csődöt kellene jelentenie. A republikánus és demokrata párt között vita van a döntéssel járó költségvetési kiigazításokról, ha a felek nem jutnak dűlőre, akkor egy jogi trükk megoldást jelenthet. 
Vágólapra másolva!

Az európai adósságválságot átmenetileg rendező eurózóna-csúcs után az nyugtalanítja a nemzetközi üzleti világot, hogy az Egyesült Államokban meg tud-e állapodni az ellenzéki republikánus és a demokrata párt az ország törvénybe foglalt adósságplafonjának emeléséről. Ha ez még pénteken nem történik meg, akkor a módosítást nem fogja tudni augusztus 2-ig elfogadni a kongresszus, így pedig a világ legnagyobb gazdasága szó szerint kifogyhat a pénzből és átmeneti csődöt kell jelentenie, ez pedig bizonytalanságot okozna a piacokon, ami eladási hullámhoz vezethet. (Az uniócs csúcstalálkozóról és a görög mentőrcsomagról szóló cikkeinket itt olvashatja.)

A két párt közötti megegyezést az gátolja, hogy másképp képzelik el a adósságplafon emelésével mindenképpen szükséges költségvetési kiigazításokat. A republikánosok az állam kiadásait csökkentenék, a demokraták pedig adóemelést javasolnak. A megoldást csütörtök éjszakai hírek szerint Obama elnök és a republikánus képviselőházi vezetőjének John Boehnernek a tárgyalásai jelenthetik, de még mindig nem biztos, hogy pénteken kompromisszumot tudnak elérni. A Financial Times által ismertetett elképzelés szerint a két politikus a következő tíz évre 3 ezer milliárd dolláros kiadáscsökkentést tervez, és megállapodna abban, hogy jövőre jövőre adóreformot hajtanak végre, ami növelné az állam bevételeit.

Ha megállapodás mégsem jönne létre, mert Obama és Boehne nem tudna megfelelő támogatást szerezni saját pártjában, még mindig kiutat jelenthet egy jogi trükk. Mitch McConnell, az ellenzéki republikánus párt kongresszusi vezetőjének ötlete alapján a republikánus többségű kongresszus azt szavazná meg, hogy az adósságplafont nem emelhetik meg, amit aztán az elnök megvétózhatna és így lehetővé válna a plafon emelése. Mindezzel csak időt nyerne McConnell és tervei szerint egy kongresszusi bizottságon belül dolgozná ki a jövőbeni költségmegtakarítások terveit. Éppen ezeket ellenzik viszont a demokraták és Obama elnök is, aki adóemeléseket is szívesen látna.