Valutaháború formálódik Szudán és az elszakadt Dél-Szudán között

Vágólapra másolva!
Az olajkészletek miatti vita rendezetlensége valutaháborúhoz vezethet Szudán és a július elején elszakadt Dél-Szudán között - írta a BBC. Az északi ország lecseréli valutáját, de kerüli annak kimondását, hogy ezzel valutaháborúba kezdenének déllel, helyette "elővigyázatosságról" beszélt a jegybank.
Vágólapra másolva!

Új pénzt vezetett be Szudán, miután a függetlenségét kikiáltó és északi szomszédjától elszakadó Dél-Szudán saját valutát vezetett be. A szudáni központi bank tájékoztatása szerint az új pénz elérhető bankokban és valutaváltókban - írta a BBC.

A brit közszolgálati médium szerint mindkét gazdaság megszenvedheti a különválást, mivel több pénzügyi kérdést még nem rendezett a két ország. A szudáni jegybank állítása szerint "elővigyázatossági lépésként" váltják le a jelenlegi valutát.

A BBC szerint kétmilliárd szudáni font van forgalomban az elszakadt Dél-Szudánban, ami elég mennyiség ahhoz, hogy destabilizálja Szudán gazdaságát. A függetlenné vált déli ország átlagosan jóval termékenyebb, fejlettebb gazdaságú, mint a sivatagos észak, ezért a gazdasági különbségek valutaválsághoz vezethetnének, ha mindkét ország a korábbi pénzt használná tovább.

A szudáni állam kerüli a "valutaháború" kifejezést, de a BBC szerint pontosan ez történik a valuta lecserélésével. A kulcskérdés a két ország között az olajkészletek megosztása lehet, mivel a gazdag olajmezők a két terület határán fekszenek. A készlet nagy része délhez tartozik, a szállítási és export infrastruktúra azonban észak kezén van - a vita azon megy, hogy dél milyen formában és mennyit fizessen északnak a használatáért.