Majdnem hárommilliárddal tartozik az adóhivatalnak a legnagyobb adós

2011.07.31. 8:44

155 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011 második negyedévében. A legnagyobb adótartozása egy cégnek van, a bírságokat is beleszámítva 2,99 milliárd forint a hátralék, míg a magánszemélyek közül 267 millió forinttal tartozik a legnagyobb adós.

Összesen 29,3 milliárd forint adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011 második negyedévében a honlapján ismertetett adatok szerint, az adóhiány után megállapított jogkövetkezmények (például adóbírság, késedelmi pótlék) összege pedig 24,3 milliárd forint volt.

A NAV negyedévente közzéteszi azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében tízmillió, más adózók esetében százmillió forint feletti adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek nem tettek határidőben eleget.
 
A nagy adósok most közzétett listáján 110 vállalkozás és 45 magánszemély neve szerepel. Sok cég felszámolás alatt áll vagy adószámát törölték, felfüggesztették. A lista élén a budapesti székhelyű Sekina-Tech Kft. található a bírságokkal együtt 2,99 milliárd forint tartozással, adószámát márciusban törölte az adóhatóság. A Sekina-Tech egy másik, a jogkövetkezményekkel együtt 317 millió forintos tartozással is szerepel a listán. Hat cégnek van egymilliárd - ezen belül négynek kétmilliárd - forint feletti adótartozása.

Kicsivel marad csak le a második

A második legnagyobb adós a felszámolás alatt álló budapesti Process Star Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a bírságokkal együtt 2,91 milliárd forinttal, a harmadik pedig a budapesti Triton Computer Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2,58 milliárd forinttal. Jelentős - 2,47 milliárd forintos - tartozása van a szigethalmi székhelyű 2PAC Kereskedelmi Kft.-nek is, amely ugyancsak felszámolás alatt áll. A 2PAC szerepel az adóhatóság legfrissebb, 180 napon keresztül folyamatosan, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégeket regisztráló listáján is.

A magánszemélyek közül a seregélyesi Szakál Szilárd tartozik a legnagyobb összeggel, a bírságokkal együtt 267 millió forinttal, és rajta van azon a listán is, amelyen a 180 napon keresztül folyamatosan, több mint tízmillió forinttal tartozókat tartja nyilván a NAV. Őt a sátai Paróczai Attila követi 249 millió forinttal, majd a veszprémi Borbás Gyöngyi Zsuzsanna 244 millió forinttal. Rajtuk kívül hét magánszemélynek van a jogkövetkezményekkel együtt százmillió forint feletti adótartozása.