Újabb pénzügyi mentőcsomag lehetőségét vizsgálják Portugáliában

Vágólapra másolva!
Hétfőtől két héten keresztül vizsgálja az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF delegációja, hogy Portugália hogyan használja fel a májusban kapott 78 milliárd eurós mentőcsomagot. A feltételként szabott magánosítások már megkezdődtek, eladták az állami BPN bankot egy angolai pénzintézetnek. Az EU és az IMF a következő portugál mentőcsomag lehetőségét is megvizsgálja.
Vágólapra másolva!

A portugál mentőcsomag kifizetése óta először vizsgálja meg az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), hogy Portugália milyen előrelépéseket tett gazdasági helyzetének javítására. A hétfőn kezdődött vizsgálat elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kormány miként tervezi elérni a kitűzött célokat - mondta Chantal Hughes, az Európai Bizottság szóvivője.

Az EU, az Európai Központi Bank és az IMF delegációja a várhatóan két hétig tartó vizsgálat során arra kíváncsi, hogy Portugália miként használja fel a 78 milliárd eurós májusi mentőcsomagot. A vizsgálat abból a szempontból is fontos, hogy eldönthessék, az EU és az IMF egy második csomaggal is segítse-e az országot. Elemzők szerint még korai második mentőcsomagról beszélni.

A tavaszi segítségnyújtásért cserébe Portugália adóemelésre, kiadáscsökkentésre és strukturális reformok végrehajtására tett ígéretet. Az országnak ebben az évben 5,9 százalékra kell csökkentenie az államháztartási hiányt az előző évi 9,2 százalékos értékről. Az országban kezdetét vette a privatizáció is, elsőként az állami tulajdonban lévő Banco Portugués de Negocios (BPN) bankot adják el egy angolai pénzintézetnek. A magánosítás is az országnak nyújtott 78 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag egyik feltétele volt.

Az angolai BIC bank helyi érdekeltsége - 40 millió eurós ajánlatot tett a bankra. Az ügyletről egyelőre több részlet nem ismert, csupán annyi, hogy a harmadik legnagyobb angolai bank tervei szerint nagyjából megfelezi a jelenlegi létszámot, 1580-ról 750-re csökkentve az alkalmazottak számát. A portugál pénzintézetek között viszonylag kis banknak számító BPN-t pénzügyi problémái miatt az állam 2008 végén segítette ki a bajból. A feltőkésítés több mint kétmilliárd euróba került az adófizetőknek.

A BPN-en kívül magánosítás vár egyebek mellett a TAP nemzeti légitársaságra, az ország legnagyobb közműszolgáltatójára (EDP), a villamosenergia-hálózatot üzemeltető REN cégre, a legnagyobb portugál pénzintézet (CGD) biztosítási üzletágára, valamint az RTP televízióra.