"Nézzenek utána a londoni elemzők, hogy miről van szó!" - interjú Gémesi Györggyel

Gémesi György, Gödöllő polgármestere
Vágólapra másolva!
A londoni CMS DataVision elemzői összefüggésbe hozták Gémesi Györgyi szerda reggeli nyilatkozatát azzal, hogy az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a magyar államkötvények kockázatosságát mutató, úgynevezett CDS-felár. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, kapjanak egy év haladékot az önkormányzatok a hiteleik törlesztésére. "Nehogy már én legyek az, aki magára húzza, hogy hogyan reagál erre egyik vagy másik nemzetközi elemző" - nyilatkozta telefonon adott interjújában az [origo]-nak Gémesi.
Vágólapra másolva!

- Egy olyan érzékeny piaci helyzetben, mint a mostani, amikor mindenki nagyon érzékeny minden hírre, nem tartja szerencsétlennek a nyilatkozatát, amely felhívta a figyelmet a magyar önkormányzatok magas eladósodottságára?
- Nézzenek utána a londoni elemzők, hogy pontosan miről van szó! Ez a probléma nem ma kezdődött, hanem másfél éve. 1200 milliárd forint a magyar önkormányzatok eladósodottsága. Az árfolyam-emelkedés miatti extra teher most már elviselhetetlen. Gondolja meg, nekünk ki kell nyitni az óvodákat, a bölcsődéket, és senki nem keresett meg bennünket, hogyan lehetne egyenesbe hozni a pénzügyi helyzetünket.

Működőképességünk az elmúlt két-három nap brutális frankárfolyam-emelkedésének eredményeként megroggyant. Ezért javasoltam a probléma egyfajta megoldását, a kormány majd eldönti, hogy mi a hozzáállása. A magyar államkötvények kockázatosságának kérdésében a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) túl kicsi szereplő ahhoz, hogy londoni elemzők ilyen megállapításokat tegyenek. Nekem erről ez a véleményem.

- Most sem gondolja úgy, hogy rosszkor időzítette a nyilatkozatot, miután látható a hatása?
- Nem, azt gondolom, hogy a kormánynak reagálnia kéne, és kimondani, hogy rendezik az önkormányzatokra háruló pluszterheket. Valakinek rendeznie kell. A lakossági hitelek kérdésében a kormány nagyon aktívan részt vett, és valamilyen megoldást kínált. Mi azt javasoltuk, hogy egy évre halasszák el a törlesztéseket. Az elemzők pedig figyeljenek oda, hogy mit mondanak, mert szerintem nem is tudták, hogy miről van szó.

Két megye már csődbe ment, itt a harmadik a csőd szélén, és Budapesten is rezeg a léc. Ha a kormány azt mondja, hogy nem hajlandó egy egyéves türelmi időt adni, akkor nem kapunk. Én csak egy önkormányzati szövetség elnöke vagyok, nem a magyar kormány vagy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. De 21 éve vezetem ezt a szövetséget, és látom, hogyan csúszik ki a kezünk közül a probléma úgy, hogy nem foglalkoznak vele.

Nehogy már én legyek az, aki magára húzza, hogy hogyan reagál erre egyik vagy másik nemzetközi elemző, aki még annak sem képes utánanézni, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mekkora pont egy rendszerben. Ez egy felületes történet.

- De a pénzügyi piacok így működnek. Felröppen egy egyébként is részben bizonytalan helyzetű országgal kapcsolatos negatív hír, és arra reagálnak.
- Ha a kormány azt mondja, hogy partner egy ilyen megoldásban, akkor érdemes majd az elemzőknek ezt megnézniük. Itt nem arról van szó, hogy becsődölt volna az önkormányzati rendszer. Éppen ez ellen dolgozom. A MÖSZ elnökeként számtalanszor elmondtam, hogy milyen állapotban vagyunk, és hogy valakinek lépnie kéne, de nem történik semmi. Ami a legfontosabb: tízmillió embernek szolgáltatunk, és ez kerül veszélybe az önkormányzati rendszeren keresztül.