Átvállalja az állam a MÁV és a BKV közel négyszázmilliárdos adósságát

MÁV, menetrend, egységes európai jegyfoglalás
Vágólapra másolva!
Összesen közel négyszázmilliárd forintos adósságot vállal át az állam a MÁV-tól és a BKV-tól, de felülvizsgálják annak lehetőségét is, hogyan lehet állami kézbe venni egyes beruházásokat. Az adósságátvállalás miatt módosul a 2011-es költségvetés.
Vágólapra másolva!

A kormány elrendeli a köz- és magánszféra együttműködésében megvalósuló PPP-beruházások felülvizsgálatát, az állam pedig átvállalja a MÁV és a BKV összesen közel négyszázmilliárd forintos adósságát - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendeletből.

A határozat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek és a nemzetgazdasági miniszternek kell meghatároznia, hogyan és milyen ütemben vállalják át a MÁV-csoport és a BKV Zrt. adósságát, az átvállalás összege azonban nem haladhatja meg a vasúttársaság esetében a 300, a BKV esetében pedig a 78 milliárd forintot. A két szakminiszter az Államadósság-kezelő Központ bevonásával tárgyal majd az adósságátvállalások jogi és pénzügyi feltételeiről. Az adósságátvállalás miatt módosul a 2011. évi költségvetés - olvasható a rendeletben.

A péntektől hatályos rendeletben a kormány elrendelte annak felülvizsgálatát, hogy a PPP-beruházásokat hogyan lehetne állami tulajdonba venni. Az ilyen jellegű beruházásokat még az idén megszüntethetik, legfeljebb 200 milliárd forintos összegig.

A kormány a Széll Kálmán-tervben már jelezte, hogy a terv keretében rendezi a MÁV tartozását, és átszervezi a vasúti közlekedést. Tarlós István főpolgármester tavasszal jelentette be, hogy várhatóan átvállalják a BKV adósságát is. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter július elején beszélt arról, hogy a kormány hamarosan eldönti, hogy milyen ütemezéssel, milyen megállapodásokkal váltsák ki a jelenlegi PPP-szerződéseket.