A válságos hangulatban nagyot esett a Mol és az OTP is a pesti tőzsdén

2011.08.04. 18:07

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom erősödött a csütörtöki kereskedésben, így a BUX gyengült. Az Erste elemzője szerint a fokozatosan romló befektetői hangulattal, ezen belül a negatív amerikai tőzsdenyitással magyarázható a csütörtöki veszteség.

Rossz napot zárt a pesti tőzsde csütörtökön: az irányadó mutató, a BUX reggel még tartotta magát, kora délelőtt azonban lejtőre került, a zárás előtt nem sokkal a 20 ezer pontos lélektani határ alatt is megfordult, majd a hajrában visszakapaszkodott e szint fölé. Végül 20 067 ponton zárt, ami jelentős, 2,24 százalékos esést jelent.

Az index esésében a Mol és az OTP játszotta a főszerepet, az olajpapír 3,5 százalékkal 18 700 forintra, a bankrészvény pedig 3,7 százalékkal 4670 forintra gyengült. A másik két vezető részvény közül a Richter mindössze 0,1 százalékot veszített értékéből, így 37 140 forinton zárt. A Magyar Telekom kivétel volt, árfolyama 0,7 százalékkal 540 forintra nőtt.

Varga Zoltán, a Quaestor részvényelemzője szerint csütörtökön sem csillapodtak a kedélyek a pénzpiacokon, a tőzsdeindexek folytatták a lejtmenetet. Hozzátette, hogy a hangulatra érzékeny részvények fontos szintek alá estek, az OTP jegyzése a 4800, a Mol árfolyama pedig a 19 000 forintos támasz alá csökkent, míg a Richter és a Magyar Telekom jól tartotta magát. 

Varga azt mondta, hogy a befektetők továbbra is gőzerővel szabadulnak meg a kockázatos eszközeiktől, ezt jelzi, hogy a fejlett piaci indexek is 3 százalék körüli esést szenvedtek el csütörtökön. Szerinte egyelőre nem lehet látni, hogy mikor lesz vége az intenzív eladási hullámnak, csak találgatni lehet, hogy melyik árfolyamszinteken áll meg a zuhanás. Miró József, az Erste vezető elemzője azt mondta, hogy a nemzetközi hangulat romlásával egyenes arányban csökkent a BUX, először csak kisebb mínuszt, majd a nap végére gyorsuló esést mutatott. Miró közölte, hogy az amerikai tőzsde negatív nyitása rányomta a bélyegét a kereskedésre, akkor indult meg a nagy zuhanás.

A csütörtöki kereskedés leállítása előtt négy órával, 18 óra tájban három százalék körüli mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók azokra a félelmekre reagálva, hogy lassul az amerikai gazdasági növekedés, és egyelőre nem látni az európai adósságválság végét. Eközben a kőolaj ára februári szintre csökken.

Közép-európai idő szerint 18 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 2,95 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 3,51 százalék, az S&P 500-as mutató 3,34 százalék gyengülést jelzett.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.