Lesz törlesztési korlát az árfolyamrögzítés után, de még mindig nincs róla rendelet

Vágólapra másolva!
A kormány szerint időben elkészülnek az árfolyamrögzítésről szóló törvényt kiegészítő rendeletek, köztük az, amelyik maximálja a fix árfolyam lejárta után a törlesztőrészlet mértékét. Ez a megoldás azonban jelentősen meghosszabbíthatja a hitel futamidejét.
Vágólapra másolva!

Bár még nem született meg az erről szóló kormányrendelet, a kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei a pénteken induló árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek - közölte a kormány kommunikációjáért felelős államtitkárság. A kormányzati szerv szerint a devizahitelesek megsegítéséről szóló - június 28-án kihirdetett - törvénynek megfelelően szükséges jogszabályok időben megszületnek.

Az MTI az után kérdezte meg az államtitkárságot, hogy Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője közölte, a devizahiteleseket segítő program elindítását ugyan nem hátráltatja, a megalapozott döntést azonban nehezíti annak a rendeletnek a hiánya amely szabályozná, hogy az árfolyamrögzítés lejárta után mennyivel emelkedhet a havi törlesztőrészlet. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló, június 28-án kihirdetett törvény megfogalmazása szerint a kormánynak rendeletben kell szabályoznia "a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés esetén az aránytalanul magas havi törlesztési teher mértékét".

A tizenöt százalékos korlátról elsők között Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank vezetője és a Magyar Bankszövetség alelnöke beszélt az otthonvédelmi program május végi bemutatása után, a bankár június 1-jén azt mondta: az árfolyamfixálást igénybe vevő ügyfeleknek az esetleges felhalmozódott tartozást 2015-től kell elkezdeni törleszteni, de a havi teher emelkedése nem lesz nagyobb 15 százaléknál. Ezt június végén az [origo]-nak megerősítette a kormány kommunikációjáért felelős államtitkárság, augusztus elején pedig Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is. Szijjártó akkor arra a kérdésre, hogy van-e olyan árfolyamszint, amelynél újratárgyalhatják az árfolyamgátat, azt mondta, nem tud ilyen szándékról.

Az [origo] összeállítása szerint , ha a jelenlegi magas frankárfolyam hosszú távon is megmarad, egy rögzített árfolyamon havonta 77 ezer forint törlesztésű hitel három év múlva akár 133 ezres havi törlesztéssel is járhat. A tizenöt százalékos törlesztési korlát bevezetésével a hitel futamideje viszont radikálisan meghosszabbodhat, egy eredetileg húszéves futamidejű hitel esetében harmincegy évre növekedhet a futamidő.