Vágólapra másolva!
Zárásra nyoma sem volt a keddi nyereségnek a New York-i értéktőzsdén. A Dow Jones 4,64 százalékkal esett, 521 pontott vesztett. A befektetők most azt találgatják, hogy mi lesz az amerikai gazdasággal: csak lassul a növekedése, vagy ismét jön a recesszió.
Vágólapra másolva!

Szertefoszlott a keddi nyereség a Wall Streeten, ahol szerdán ismét a félelem uralta a kereskedést. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 521,42 ponttal, azaz 4,64 százalékkal 10.718,35 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 51,91 ponttal, 4,43 százalékkal 1120,62 pontra mérséklődött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 101,47 ponttal, 4,09 százalékkal gyengült és 2381,05 ponton zárt.A DJIA indexe röviddel a nyitás után már 300 pont mínuszban állt, estig a legnagyobb napközbeni vesztesége 456 pont volt.

Kedden a DJIA indexe 429 ponttal emelkedett, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed azt közölte, hogy 2013 közepéig tartja a jelenlegi igen alacsony kamatszintet. A Fed most először jelölt meg konkrét időpontot. A bank 2008 vége óta rekordalacsony, 0,0 és 0,25 közötti szinten tartja az amerikai kamatot.

Szerdán azonban a befektetők a Fed keddi közlésének pesszimistább részére fókuszáltak. A bank ugyanis azzal számol, hogy még legalább két évig gyenge marad a gazdaság. A Gary Goldberg Financial Services egyik szakértője szerint a befektetők most azt találgatják, hogy mi lesz az amerikai gazdasággal: csak lassul a növekedése, vagy ismét jön a recesszió.

Az amerikai tőzsdéken csak súlyosbította a félelmeket, hogy felvetődött, Franciaország lehet a következő, amely elveszti a legjobb, "AAA" adósi besorolást. A Standard&Poor's hitelminősítő azonban szerdán jelezte, hogy támogatja Franciaország jelenlegi besorolását - írta a Bloomberg hírügynökség.