Tízezer dolgozót küld el a német E.on

Vágólapra másolva!
Tíz év óta először volt veszteséges negyedéve idén az E.Onnak, ami miatt jelentősen visszaesett az első féléves profitja. A visszaesés a német atomerőművek leállításának kormányzati programjára és az atomenergiára kivetett adóra vezethető vissza. A német energiacég tízezer ember kirúgását tervezi 2015-ig, a vezérigazgató szavai arra utalnak, hogy nem csak Németországban.
Vágólapra másolva!

Csökkenti az osztalékot és tízezer dolgozót küld el a német E.On energetikai társaság, Németország legnagyobb vállalata, miután az első féléves nyereség gyengén alakult a német kormány atomenergia-programja miatt - írta a Bloomberg üzleti hírportál.

"Nem engedhetjük meg a fölösleges vezetői szinteket, folyamatokat és dupla munkákat nem kizárólag, de főleg Németországban" - mondta Johannes Teyssen vezérigazgató a cég közleménye szerint. Szavai arra utalnak, hogy a leépítés nem csak a német anyacégre fog vonatkozni.

Az E.On Magyarországnál egyelőre nem tudták megmondani, hogy a leépítésről szóló döntés őket is érinti-e, a németországi cég pedig hírünk megjelenéséig nem válaszolt megkeresésünkre.

Az egy évvel korábbi időszak 3,26 milliárd eurós nyeresége után 933 millió euróra esett a profit 2011 első félévében. Az időszakon belül tíz év óta először volt veszteséges negyedéve a társaságnak, az első negyedévben 382 millió eurót vesztett a cég.

A Bloomberg szerint a veszteség két okra vezethető vissza: egyrészt a német kormány döntésére, miszerint 2022-ig bezárják az összes atomerőművet, másrészt az atomenergiára kivetett, az E.On-t és az RWE-t sújtó, 2,3 milliárd eurós adóra. A Baden-Wüttenbergi tartományi bank egyik német elemzője a lapnak azt mondta, hogy az eredmény a nukleáris leszerelés vártnál nagyobb költségei miatt következett be elsősorban.

A veszteségek miatt rontott a társaság a profitkilátásain, és takarékossági programba fogott. Az E.On 9-11 ezer munkahelyet szüntet meg és 1,5 milliárd euróval csökkenti kiadásait 2015-ig.

"Az a célom, hogy egy új E.Ont hozzak létre, ami gyorsabb és vékonyabb, és ami alacsonyabb költségekkel sikeresen működik a világban" - mondta Johannes Teyssen.