Állami hitelből folytatják a marcali gyógyszálló építését

2011.08.18. 10:36

A Magyar Fejlesztési Bank 1,8 milliárd forintos hiteléből épülhet tovább a marcali gyógyszálló. A beruházás évi negyven-ötven millió forintos adóbevételt hoz a településnek.

Csaknem 1,8 milliárd forint hitelt kap a Magyar Fejlesztési Banktól a Marcali Szálloda Kft., a Hotel Medical és Életerő Center építésének folytatásához. A gyógyszálló építésébe eddig 1,8 milliárd forintot fektetett be a társaság többségi - egy izraeli érdekeltségű konzorcium - tulajdonosa - írta a Somogyi Hírlap.

A szerződés értelmében a beruházás műszaki átadásának határideje 2012. március 30, a pénzügyi elszámolásé pedig június 30. Sütő László a beruházó Marcali Szálloda Kft.-ben mintegy 10 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező marcali önkormányzat vezetője a lapnak elmondta, az építkezés folytatása a hitel folyósításától függ: amint a pénz megérkezik a számlára, várhatóan három-négy héten belül újra dolgoznak.

Az önkormányzatnak kötelességet kellett vállalnia a jó teljesítésért, és két telekkel kell helytállnia, ha független szakértő megállapítja, hogy a kivitelezőnek - a rendszerben már meglévő tartalékokon túl is - jogos követelése van még. Ezeket az önkormányzat korábban 50 millió forint körüli összegért vásárolta meg. Sütő László a lapnak úgy fogalmazott: ez a kockázata a beruházásnak.

A polgármester számításai szerint a szálloda évi negyven-ötven millió forintos adóbevételt hoz a településnek. Ha fedezetként elveszítik a telkeket, a beruházás úgy is megtérül egy év alatt. Sütő László a lapnak elmondta azt is, hogy megfelelő áron az önkormányzat hajlandó értékesíteni a tulajdonában álló tíz százalékot, ha a többségi tulajdonos megvásárolná.

KAPCSOLÓDÓ CIKK