Mínuszban zárta a hetet a Wall Street

2011.08.19. 23:18

Pénteken már nem volt pánik az amerikai tőzsdéken, de az indexek így is veszteséggel zárták a kereskedést. A piac még mindig ideges, főleg az európai adósságválság miatt, de rontott a hangulaton a Citigroup jelentése is, amely szerint kisebb mértékben bővül majd az amerikai gazdaság a következő két évben.

Estek az amerikai tőzsdék pénteken, az S&P 500-as mutatója már negyedik hete zár veszteséggel, miután a Wall Street aggódik az európai adósságválság miatt - írta a Marketwatch.com című gazdasági hírportál. "Ideges a piac, és a befektetők ilyenkor inkább zárják a pozíciójukat" - mondta a Charles Schwab Center vezető gazdasági elemzője.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 172,93 ponttal, azaz 1,57 százalékkal 10 817,65 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 17,12 ponttal, 1,50 százalékkal 1123,53 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 38,59 ponttal, 1,62 százalékkal gyengült és 2341,84 ponton zárt.

A mélyrepülés akkor kezdődött, amikor megjelent a Citigroup jelentése, amely szerint az Egyesült Államok gazdasága az eddigi várakozásokhoz képest kisebb mértékben bővül majd 2011-ben és 2012-ben a potenciális politikai nehézségek és a fiskális szigor miatt. A társaság előrejelzései szerint az eddig jósolt 1,7 és 2,7% helyett csak 1,6 és 2,1%-kal fog növekedni az amerikai bruttó hazai termék 2011-ben, illetve 2012-ben.

Ugyanakkor a gazdasági fejlődés üteme nem jelez újabb recessziót, inkább a korábbi válságból való teljes kilábalás lehetetlenségét mutatja. Az elemzők rámutatnak, hogy a vállalati profitok csak nagyon alacsony mértékű növekedése várható a következő években, és aggodalmukat fejezték ki arra az esetre nézve, ha a politikai pártok nem tudnak megegyezni a költségvetési deficit csökkentéséről.