Az euró megszűnését jósolta az amerikai jegybank volt elnöke

Vágólapra másolva!
Az amerikai Fed korábbi elnöke, Alan Greenspan szerint az amerikai gazdasági gondokról az európai adósságválság tehet, illetve az, hogy az Unió kénytelen kimenteni eladósodott tagállamait. Szerinte az eurót nem lehet megmenteni, a közös pénz rendszere szét fog hullani. Egy amerikai elemző a Bloombergnek azonban azt állította, hogy Greenspan csak a dollárt akarta erősíteni szavaival.
Vágólapra másolva!

Az euró összeomlására számít Alan Greenspan, az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed volt elnöke. Egy washingtoni beszélgetésen úgy vélte, hogy az amerikai gazdaság nehézségeit is az euró válsága okozza.

Greenspan szerint az euróövezetet szétfeszíti a bajba jutott tagok megsegítésének kényszere. Az eladósodott tagországokért indított mentőakciók nem lesznek sikeresek, és az euró végül összeomlik - vélekedett a Fed volt elnöke, aki 1987 és 2006 között állt a szervezet élén.

Alan Greenspan szerint az Egyesült Államok gazdaságát elsősorban az euróövezeti válság keltette bizonytalanság hátráltatja. Az európai problémák miatt fogják vissza kiadásaikat az amerikai fogyasztók, és Európa miatt tartózkodnak a létszámbővítéstől az amerikai vállalatok - mondta Greenspan, aki szerint nőtt ugyan a recesszió valószínűsége Amerikában, de egyelőre nem kell tartani újabb visszaeséstől.

Az euró válsága azért fontos tényező, mert a világgazdaság rendkívül erősen összefonódott rendszerré alakult, ezt mutatja például, hogy az amerikai export 20 százalékát az euróövezet szívja fel - fejtette ki Greenspan.

A volt jegybankelnök szerint az arany árának emelkedése nem egy piaci buborék hatása. "Az arany, szemben több árucikkel, egy fizetőeszköz" - vélte Greenspan, aki szerint egyszerűen egy menekülő befektetési eszközről van szó.

A Bloomberg amerikai hírügynökség cikkében egy elemző azt állította, hogy Greenspan egyszerűen a dollár erősítését célozta meg beszédével, és szerette volna megnyugtatni az amerikai piacot.