Megszorításoktól remél megtakarítást Franciaország

Vágólapra másolva!
Tizenegy milliárd eurós megszorítással tudja csak tartani a 2012-es hiánycélt Franciaország. A francia kormány csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait is. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Görögországéhoz vagy Olaszországéhoz.
Vágólapra másolva!

Franciaország újabb megszorítást hajt végre, amely 11 milliárd eurós megtakarítást jelenthet 2012-től - jelentette be Francois Fillon francia miniszterelnök. A miniszterelnök szerint a bejelentett intézkedéseknek köszönhetően tartható a korábban kihirdetett, 2012-re vonatkozó hiánycél: 4,6 százalék helyett 4,5 százalék lesz.

Franciaországban az 500 ezer eurónál többet keresőkre 3 százalékos többletadót róttak ki. A kormány ettől az intézkedéstől 200 millió eurós többletbevételt remél, és addig marad életben, míg az ország költségvetési hiánya három százalék alá nem süllyed. A bejelentett lépések között van az adókedvezmények 10 százalékos megnyirbálása, illetve az alkoholra, dohánytermékekre kivetett adó kulcsának emelése.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a kormány csökkentette idei, illetve jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait. Ennek megfelelően 2011-ben a korábban jósolt 2 százalék helyett 1,75 százalékkal, míg 2012-ben 2,25 százalék helyett 1,75 százalékkal bővülhet a francia GDP.

A hónap elején, a pénzpiaci aggodalmak tetőpontján Nicolas Sarkozy elnök válságtanácskozást hívott össze, és arra kérte a kormányt, hogy további megszorítási intézkedéseket dolgozzon ki. Fillon szerint a francia gazdaság elsősorban a lassuló amerikai növekedés és az euróövezeti adósságválság miatt teljesít gyengébben, mint remélték. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bejelentett lépések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Olaszországéhoz vagy Görögországéhoz. A második negyedévben Franciaország gazdasága az előző negyedévhez képest stagnált.