Steve Jobs távozását nem díjazza a piac, zuhant az Apple árfolyama

Vágólapra másolva!
A második negyedéves rekorderedmények után még négyszáz dollár felett járó Apple-árfolyam Steve Jobs távozása után öt százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!

Bár a szerdai hagyományos New York-i kereskedésben az Apple részvényeinek árfolyama 0,7 százalékkal 376,18 dollárra emelkedett, később, miután Steve Jobs vezérigazgató bejelentette távozását, a papírok árfolyama jelentősen csökkent: a Yahoo Finance adatai szerint a hagyományos kereskedést követő elektronikus kereskedésben közel húsz dollárral, azaz több mint öt százalékkal, 357,10 dollárra.

A Steve Jobs vezette Apple minden korábbinál jobb negyedéves eredményt ért el az áprilistól június végéig tartó három hónapban. A technológiai ipar egyik legjelentősebb szereplőjének számító cég bevétele 82 százalékkal, 28,6 milliárd dollárra nőtt, a nettó nyereség pedig több mint a duplájára, 7,3 milliárd dollárra emelkedett. A jó eredmények miatt az Apple-papírok árfolyama 400 dollár fölé emelkedett júliusban a részvénypiacon. Ennek eredményeként a július 19-én érvényes Wall Street-i záróárfolyamok alapján a világ huszonöt legnagyobb piaci kapitalizációjú cégének listáján az akkor 412 milliárd dollár értékű olajipari vállalat, az Exxonmobil mögött az Apple volt a második, közel 350 milliárd dolláros értékkel.

Az Equilor brókercég csütörtök reggel kiadott piaci kommentárja szerint Jobs távozása hatalmas veszteség a technológiai szektor vezető cégének, mert sok piaci vélemény szerint az Apple-menedzsmentet egy személyben összefogó Jobs maga volt az Apple. A cégvezető a társaság arculatát, piaci stratégiáját jelentős mértékben alakította, ez pedig olyan jól sikerült, hogy a jelenlegi éles versenybe, ami a személyi számítógépektől az okos telefonokig és mindenhol árhatástól sem mentes küzdelmet eredményez, az Apple megőrizte piacvezető pozícióját. Az Equilor elemzői szerint Jobs lemondása ebből a szempontból sokat visszavesz az Apple egyébként pozitív kilátásaiból.