Kezdő vállalkozások juthatnak telephelyhez Nyírbátorban uniós pénzből

2011.09.05. 16:36

A foglalkoztatást javítanák a Nyírbátor és körzete kisrégióban az uniós pályázaton nyert 2,7 milliárd forintból, amely keretében többek közt egy kezdő kis- és középvállalkozások letelepedését segítő inkubátorházat építenek majd.

A Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás 2,7 milliárd forint értékű európai uniós támogatású fejlesztést valósít meg a környéken - jelentette be Simon Miklós, a szerveződés elnöke.

A Nyírbátori Ipari Parkban 400 millió forintos költségből szeptember végére lesz kész egy 1500 négyzetméteres inkubátorház, ahová kezdő kis- és közepes vállalkozások települhetnek be, amíg működésük meg nem erősödik saját telephely kialakításához. Az ipari parkhoz épül 150 millió forintos költségből egy kerékpárút is, amelyet várhatóan még az idén átadnak.

Nyírvasváriban és Piricsén két új szociális gondozó központ építése teremtett munkahelyeket. Folyamatban van a közösségi közlekedés fejlesztése is a kistérségben, összesen 123 autóbuszmegállót és várót újítanak fel, hogy a munkahelyekre ingázók korszerű körülmények között utazhassanak.

A munkaerő-piaci képzést pedig a települési iskolák modernizálásával segítik elő, egy nyírbátori és a nyírvasvári oktatási intézményt már felújították, míg Penészleken és Nyírpilisen még tartanak a munkálatok.

A támogatással 80 hátrányos helyzetű munkavállaló elhelyezkedési esélyét igyekeznek megteremteni. A részprojekt értéke 258 millió forint, amelyből nyolcvan tartós munkanélküli jut képzéssel piacképes szakmához és hét hónapos továbbfoglalkoztatás is garantált már az érintettek számára - mondta a társulás vezetője.

Hozzátette: a betonelem-készítő, erdőművelő, kertész és parkgondozó szakmát tanulóknak 60 millió forintos költségből a gyakorlati oktatáshoz szükséges gépeket, illetve eszközöket is megvásárolták, amelyek egy létrejövő térségi, úgynevezett szociális szövetkezet vagyonát képezik majd a jövőben.

Simon Miklós tájékoztatása szerint az érintett 80 hátrányos helyzetű embert Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírgyulaj, Nyírvasvári, Encsencs és Piricse tartós, sok éve munkanélküliséggel küzdő 800 álláskeresője közül választották ki.