Cafeteriával úszhatják meg olcsón a cégek a bérkompenzációt

forint, kifizetés, Áfa kifizetés, Áfapénzek visszafizetése
Vágólapra másolva!
A megfelelő bérezési és cafetériarendszer kialakításával alacsony költségen meg lehet felelni a kormány azon elvárásának, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése miatt rosszul járt munkavállalók kieső bérét kompenzálják a munkaadók.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy a kormány végül nem hozta létre a bérkommandót, a munkaügyi és adóellenőrzésekkor továbbra is vizsgálni fogják az illetékes szervek, hogy miként reagáltak az idei adóváltozásokra a munkaadók - írta az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. közleménye, amely szerint kifizetődő az óvatosság, hiszen jelentős többletköltség nélkül is meg tudnak felelni a cégek az elvárásoknak úgy, hogy közben dolgozóik is jól járnak. "Amennyiben a nettó bér fogalmát a pénzen kívüli egyéb juttatásokra is kiterjesztjük, akkor megfelelő bérezési és cafetériarendszer kialakításával alacsony költségen meg lehet felelni az elvárásoknak" - fogalmazott a cég elnök-vezérigazgatója, Semerédy Péter.

A munkabér formájában fizetett húszezer forintos többletből valójában csak 12 436 forint marad a munkavállaló zsebében, miközben mindösszesen 25 700 forintnyi költsége van a munkáltatónak. Ennél sokkal kedvezőbb, ha az összeget cafetéria formájában fizetik ki. Ennél a megoldásnál a húszezer forintnak jóval nagyobb része - a teljes munkáltatói költség 75,8 százaléka, összesen 18 040 forint - jut a dolgozóhoz, és a munkáltatónak is csak 23 808 forint költsége jelentkezik.

"Amennyiben egy vállalat még nem optimalizálta humánerőköltségeit, például nem vezetett be cafetériarendszert, nem fizetett a munkavállalók egészségpénztári számlájára, nem járult hozzá étkezésükhöz vagy közlekedésükhöz, akkor már a nulláról kiépített rendszer is jó eséllyel bruttó bérköltségcsökkenést eredményez a munkáltatónál, miközben a dolgozók nettóban magasabb összértékhez jutnak" - világít rá Semerédy Péter a váltás előnyeire.

"Míg korábban elsősorban nagyfoglalkoztatóknak érte meg a béren kívüli juttatások rendszerének bevezetése, a gazdasági környezet változásai és a technológiai fejlődés együttesen oda vezetett, hogy a kis- és középvállalkozások piacán is létjogosultsága van ennek az ösztönző rendszernek" - mondja Semerédy.

Az idén bevezetett új adótörvények az alacsonyabb keresetű munkavállalókat hátrányosan érintették, az ő esetükben nem volt ritka a nettó munkabérek csökkenése sem. Ráadásul a változások a magasabb keresetűek esetében sem kedveztek minden esetben a munkavállalóknak, sőt volt olyan is, amikor a munkáltató a bruttó bérek változtatásával érte el, hogy alkalmazottai a korábbi nettó keresetüknek megfelelő összeget vigyenek haza - írja a cég közleménye.

A kormány "mindenképpen kivasalná" a cégektől az egykulcsos adózás miatti bércsökkenés kompenzálását. A szabályváltozások alapján közbeszerzésektől eshetnek el azok a cégek, amelyek nem emelték a központilag ajánlott mértékben a béreket.