A fordított adózás szoríthatja vissza az áfacsalást

Vágólapra másolva!
Bár egyes határterületeken félreértelmezések nehezítették a bevezetését, az RSM DTM szerint jó megoldás a fordított adózás kiterjesztése a mezőgazdasági termékekre. A módszerrel visszaszorítható az áfacsalás, az adótanácsadó szerint azonban mélyebben át kellene gondolni a rendszert, mert több a "fertőzött" terület, mint ahányban ma alkalmazzák.
Vágólapra másolva!

A kormány a mezőgazdasági termékekre is kiterjeszti a fordított adózást, amellyel az áfa-visszaélések számának csökkentése a célja, ugyanakkor a hagyományos és a fordított adózás közti határ nem mindig egyértelmű - írta közleményében az RSM DTM adótanácsadó.

A fordított adózásnál a belföldi adóalanyok az egymás közti tranzakció során nem számítanak fel általános forgalmi adót (áfa). A hagyományos, egyenes adózásnál az eladó vagy szolgáltatásnyújtó az áfát áthárítja a vevőre, igénybevevőre, aki ha megfelel a feltételeknek, ezt később visszaigényelheti.

Az RSM DTM szerint a fordított adózásnál az igénybevevő egyszerre állítja be bevallásába az ügyletet mint a fizetendő adó alapját, illetve (a feltételeknek való megfelelés esetén) mint levonható áfát - ezzel gyakorlatilag nem számolnak fel áfát. Az adótanácsadó szerint a fordított adózási metódus végeredménye a gyakorlatban ugyanaz, mint a hagyományos esetben, egy kivétellel: egy klasszikus adócsalási lehetőség kiesik.

A módszert az Európai Unió engedélyezte, majd Magyarország 2008. január 1-től átemelte az eljárást a "legfertőzöttebb" területeken, először az építőiparban. A kiterjesztéssel a mezőgazdasági termékekre is alkalmazható a fordított adózás, az RSM DTM szerint azonban ennél jóval több "fertőzött terület van", ezért az áfarendszer mélyebb átgondolását tartották indokoltnak.

Az adótanácsadó szerint a kettős rendszer fenntartásának az a hátulütője, hogy a határterületeken eltérő értelmezés alakulhat ki. Volt már rá példa, hogy az adóhatóság az eljárás folyamatában többször változtatta meg az álláspontját ugyanazon két tényállás tekintetében, ami kiszolgáltatottságot teremtett a vállalkozások között.