Összekapta magát az OTP a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A pesti tőzsde indexe dél után pluszban volt, a vezető papírok közül a Mol és a Richter drágult.
Vágólapra másolva!

A zárás előtt nem sokkal, délután négy órakor a pesti tőzsde indexe, a BUX 1,6 százalékos pluszban volt. A vezető papírok közül a Mol 4 százalékkal 14 990 forintra emelkedett, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 490, a Richter pedig 3,1 százalékkal 33 515 forintra drágult.

A nyitás után jelentősen - közel 5 százalékkal- gyengülő, napon belül jóval nagyobb mínuszban - 3430 forinton is megforduló OTP ledolgozta a hátránya nagy részét, fél egykor 3707 forintnál tartott az árfolyama, ez pedig 0,9 százalékos süllyedést jelent.

Az Equilor brókercég reggeli elemzésében azt írta: az OTP keddi gyengülése azzal magyarázható, hogy hétfőn felfüggesztették az OTP-részvények kereskedését, így a befektetők "még nem tudták levezetni a felgyülemlett feszültséget", amely a devizahitelesek végtörlesztéséről szóló kormányzati tervhez köthető. Az Equilor szakértői szerint súlyos csapást jelentene a bankszektornak az a pénteken ismertetett kormánypárti javaslat, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hétfői beszédében megvalósíthatónak nevezett, hogy a devizahitelesek a fennálló tartozásukat rögzített - a frank esetében 20-25 százalékkal alacsonyabb - árfolyamon fizethetnék vissza. A brókercég szakértői úgy vélik, a maximális árfolyamveszteség az OTP számára 150-200 milliárd forintot tenne ki, ha mindenki visszafizetné a devizahitelét, ugyanakkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a veszteség 20-25 milliárd forint körül alakulhat a jelenlegi devizaárfolyamokkal számolva, mert feltehetően nem mindenki él majd ezzel a lehetőséggel. Az elemzés szerint azonban támaszt adhat az OTP árfolyamának, hogy a miniszterelnök jelezte, "az állam az OTP mögött áll". Az Equilor értelmezése szerint így egy negatív tőkepiaci hangulatban ez a tényező fékezheti a bankpapír esetleges árfolyamesését.

A Magyar Bankszövetség és a bankok elfogadhatatlannak tartják a lépést, emiatt az Equilor szakértői úgy vélik, néhány hitelintézeti szereplőnél felmerülhet a kivonulás lehetősége, ezt azonban nehezíti, hogy a hitelportfólió átadása igencsak költségessé válhat (csak jóval piaci ár alatt lehetne értékesíteni, ami újabb nagyobb veszteséget jelentene).