Dollárt önt a piacra a világ öt nagy jegybankja

Euro, Euró, svájci frank, dollár, deviza, valuta, árfolyam, gazdasági válság, krízis, Orbán Viktor, Angela Merkel
Vágólapra másolva!
Az európai gazdaság fellendítését szolgálja az a programsorozat, amelyet a világ öt nagy jegybankja összehangoltan szervez az év utolsó három hónapjában. A bankok növelik a dollár mennyiségét a világgazdaságban, ami segít stabilizálni az európai bankokat.
Vágólapra másolva!

Öt nagy jegybank közös devizapiaci akcióba kezdett, a bankok év végéig három lépésben növelik a dollár piaci mennyiségét, hogy pénzzel lássák el az európai bankokat és vállalatokat - írta a Wall Street Journal amerikai üzleti lap.

Az összehangolt lépéssorozat híre nagyot lendített az amerikai és európai piacokon, mivel a gyakorlatban ez az európai gazdaság élénkítését jelenti. A dollár biztonságosabb pénzeszköz az eurónál, vagyis stabilizáló hatással van az adósságválság miatt megroggyant európai piacra.

Az euró 1,38 dollár alatti szintről 1,39 fölé ugrott a hírre, ami komoly elmozdulásnak számít. Az eurón keresztül a forint is erősödött, az euró 284,4 forintot ért délután négy órakor, pedig délelőtt még 288 forint fölött is megfordult. A dollár 210 forintról 204,6 forintra gyengült, a 239 forint fölött is megforduló svájci frank 236 forintig gyengült négy órára.

A Budapesti Értéktőzsde 150 pontot erősödött délután három és négy óra között, az OTP Bank papírjai pedig több mint 4 százalékos pluszban voltak. A bank részvényeire kedvezően hatott az európai bankok stabilizálásának szándéka, az elmúlt hetekben gyengélkedő francia bankok közül a BNP Paribas 16, a Credit Agricole 10, a Societé Générale 9,3 százalékos nyereségben volt csütörtökön, a vezető európai indexek 2-4 százalékos pluszban jártak.

Az Európai Központi Bank csütörtökön jelentette be, hogy az amerikai jegybank funkcióját betöltő szövetségi Federal Reserve-vel, a brit Bank of Englanddal, a Svájci Nemzeti Bankkal és a Bank of Japannal együtt az év hátralevő három hónapjában növelik a dollárvásárlásaikat. A három aukciót október 12-én, november 9-én és december 7-én szervezik. Az EKB közleményében jelezte, hogy a bejelentett három lépés a szokásos dollárügyletek mellett fog jelentkezni.

Saághy Pál, az Equilor devizakereskedője szerint legutóbb 2008-2009-ben volt példa ilyen szintű jegybanki összefogásra, amelyet ezúttal valószínűleg a görög válság kényszerített ki a jegybankokból. Az európai bankok jelentős mennyiségű görög állampapírral rendelkeznek, ami miatt beszűkültek a forrásaik. A dollárkínálat növelése gyengíti az amerikai fizetőeszközt, de a lépés nem olyan nagy horderejű, mint az amerikai jegybank korábbi két pénzkínálat-növelő programja, így az egyszeri árfolyam-elmozdulások után már nem lesz nagy piaci hatása a szakértő szerint. Saághy Pál szerint a jegybankok akciója azt mutatja, hogy még mindig a dollár a világ vezető devizája.

A Citigroup New York-i elemzője szerint ez egy megelőző lépés a dollár iránti kereslet kielégítésére. Szerinte ezzel egyelőre megoldják a pénzügyi nehézségeket, de ha egy újabb sokk következne be, az ellen már nem feltétlenül használ a program.