A vártnál rosszabb GDP-adatot közölt Ausztria, borúlátó Szlovénia is

Vágólapra másolva!
A szlovén kormány 0,6 százalékponttal visszavette Szlovénia jövő évi gazdasági növekedésére vonatkozó becslését, az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet pedig Ausztria második negyedéves GDP-adatát rontotta le pénteken.
Vágólapra másolva!

Az osztrák gazdaság a korábbi becsléshez képest kevésbé nőtt a második negyedévben az ország vezető gazdaságkutató intézete szerint. A Wifo pénteken azt közölte, hogy a június végén záródott három hónapban az osztrák hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt negyedéves szinten a korábban becsült 1,0 százalék helyett. A gazdaságkutató intézet egyidejűleg 3,7 százalékról 3,4 százalékra rontotta a második negyedévi éves szintű növekedésre vonatkozó adatát. A Wifo pénteki jelentése szerint az első félévben 3,8 százalékkal nőtt az osztrák gazdaság a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A szlovén kormány is rontott jövő évi gazdaságnövekedési prognózisán pénteken, néhány nappal az után, hogy az idei évi GDP-emelkedéssel kapcsolatos várakozását is visszafogta, ebben az évben már másodszor. A kormány előrejelzése szerint a szlovén gazdaság 2,0 százalékkal nő 2012-ben a júliusban várt 2,6 százalék helyett. Előrejelzését elsősorban a bizonytalan hazai és világgazdasági környezet miatt rontotta a szlovén kormány.