Zuhan a pesti tőzsde

2011.09.19. 9:56

Az ázsiai esések után és a nyugat-európai veszteségekkel párhuzamosan a budapesti tőzsde is komoly gyengüléssel nyitott hétfőn. Egy elemző szerint a bankpapírokon még lehet nyomás a végtörlesztési törvényjavaslat miatt.

Jelentős mínuszban állt a pesti tőzsdeindex fél négy után. A BUX továbbra is két százalék alatti veszteségben áll, követve a vezető nyugat-európai tőzsdéket. A német DAX három százalék feletti, a francia CAC 40 közel háromszázalékos esést mutatott.

A hétfői kereskedés alapvetően pesszimista hangulatban kezdődött, miután a szombaton záródó wroclawi uniós gazdasági és pénzügyminiszteri csúcs jelentősebb eredmény nélkül zárult. Különösen aggasztó, hogy október második hetére halasztották a görög mentőcsomag újabb kifizetésének jóváhagyását, illetve az újabb segély részét képező görög-finn garanciaszerződés kérdésében sem született megállapodás - értékelt a Lloyds Corporate Bank hétfői elemzésében.

Athénra, Washingtonra figyelnek

A befektetők mindazonáltal hétfőn - jelentős makrogazdasági adatok és vállalati jelentés hiányában - Athénra és Washingtonra figyelnek. Athénban megkezdődhetnek a tárgyalások az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) alkotta trojka és a görög kormány között a pénzügyi támogatás újabb részletének kifizetéséről.

Barack Obama amerikai elnök pedig közép-európai idő szerint fél ötkor ismerteti deficitcsökkentő intézkedéseit az előtt, hogy benyújtaná azokat a tárgyalások lefolytatására kijelölt szuperbizottságnak. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő vasárnapi tájékoztatása szerint több mint 3 ezer milliárd dolláros, egy évtized alatt megvalósítandó államháztartási deficitcsökkentésre tesz javaslatot, és bejelenti: vétót emel az idősek egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare program bármilyen megkurtítása ellen, ha a kongresszus nem emeli meg a legnagyobb vállalatok és a gazdagok adóját.

Kevésbé fontosak a magyar hírek

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci elemzője szerint a bankpapírokon - OTP, FHB - még lehet nyomás, a pénteken benyújtott, a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvényjavaslatnak lehetnek még "utórengései". Ennek megfelelt, hogy az OTP 3 százalék körüli gyengülésben kezdett, az FHB azonban minimális pluszban nyitott.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a nemzetközi hangulat mozgatja inkább a tőzsdét, de a pénteki bejelentéseknek is lehet némi hatásuk. Igaz, konkrétan egyes tőzsdei cégekre vonatkozó információ nem hangzott el, ezért inkább az általános megítélésen keresztül éreztetheti hatását a pénteki csomag.

Mínuszban kezdtek az amerikai tőzsdék is

Meredeken csökkenő indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 1,52 százalék, a S&P-500 index 1,51 százalék, a Nasdaq Composite index 1,60 százalék veszteséget mutatott. Az euróövezeti pénzügyi stabilitási aggodalmak eszkalálódása, a görög államcsőd közvetlen veszélye biztonságos pozíciók felvételére, az elmúlt heti árfolyamnyereségek lefölözésére késztette a befektetőket az amerikai értékpapírpiacokon hétfőn.

Pénteken emelkedéssel zártak az indexek, csakúgy mint az elmúlt hét minden egyes kereskedési napján. A DJIA-30 index 4,7 százalékos nyereséggel fejezte be az elmúlt hetet, és így már csak 69 pont választja el attól, hogy teljesen ledolgozza év eleje óta elszenvedett veszteségeit. Az S&P-500 index múlt heti nyeresége 5,4 százalék, a Nasdaq Composite indexé 6,3 százalék.

KAPCSOLÓDÓ CIKK