Újabb recesszió szélén áll az euróövezet egy londoni elemzőcég szerint

Vágólapra másolva!
A Capital Economics londoni elemzőcég kommentárja szerint a nagy euróövezeti gazdaságokat, köztük Németországot is kezdi elérni az európai adósságválság, legalábbis ezt mutatja a gyáripari és a szolgáltatási szektor teljesítményindexe. A ház megerősítette azt az előrejelzését, amely szerint 2012 egészében 0,5 százalékos gazdasági visszaesés lesz az euróövezetben.
Vágólapra másolva!

Az újabb recesszió szélén áll az euróövezet, és a perifériát sújtó adósságválság járványa kezdi elérni a központi eurótagállamokat, köztük Németországot - állapították meg londoni pénzügyi elemzők az eurózóna csütörtökön közzétett előzetes szeptemberi összetett beszerzési menedzserindexéből (PMI) és a nagy euróövezeti gazdaságok rekordokat döntögető törlesztéskockázati biztosítási árazásaiból.

A német piac különösen fontos a magyar gazdaság szempontjából, mert az eddigi magyar növekedés fő motorja az export volt, aminek jelentős része Németországba irányult.

A gyáripari és a szolgáltatási szektor együtt számolt teljesítménymutatója a csütörtöki első becslés szerint 49,2-re süllyedt ebben a hónapban, vagyis - több mint két éve először - a növekedés és a visszaesés mezsgyéjét jelző 50-es érték alá került.

A Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég - csütörtöki kommentárja szerint ez az eddigi legerőteljesebb jelzés arra, hogy az euróövezet a recesszió szélére sodródott. A ház megerősítette azt az előrejelzését, amely szerint 2012 egészében 0,5 százalékos gazdasági visszaesés lesz az euróövezetben.

Egy másik nagy londoni pénzügyi elemzőcég, a 4cast csütörtöki értékelése szerint az adósságválság járványszerű terjedésére utal, hogy a nagy központi eurótagállamok törlesztéskockázatára köthető biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) rekordon vannak: Németország CDS-tranzakcióinak árazása csütörtökön 105 bázispont környékén járt a londoni kereskedésben.