Ráfizethetnek az illetékfizetést kikerülő cégek egy utólagos vizsgálatra

NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az ingatlanos cégek megvásárlása előtt előfordul, hogy módosítanak az adott cég főtevékenységén, így próbálva spórolni a kötelező illetékbefizetésen. Az adóhatóság utólagos ellenőrzése azonban könnyen fényt deríthet a módosításra, így a büntetések miatt még többet is fizethetünk, mint amennyit korábban kellett volna.
Vágólapra másolva!

Könnyen elkerülhetővé válhat az illetékfizetés ingatlanos cégek megszerzésekor az illetéktörvény legutóbbi módosítása miatt, kérdés azonban, hogy az adóhatóság utóbb miként értékeli az illetékfizetés nélkül lebonyolított ügyletek előzményeit - írja a DLA Piper Adótanácsadó Kft. közleménye. Jelentős adóbevételtől fosztották meg a költségvetést azok az ügyletek, amelyekben az ingatlan helyett az ingatlant tulajdonló céget vásárolták meg, hogy a tranzakció után ne kelljen illetéket fizetni. Ezen ügyletek visszaszorítása vagy megadóztatása érdekében a 2010. január 1-jétől hatályos szabályozás illetékkötelessé tette az ingatlannal rendelkező céltársaságok felvásárlását.

Remes Attila, a cég vezető ügyvédje szerint az illetéken spórolni akaró vállalkozások számára logikus megoldásnak tűnhet, ha a tervezett tranzakció előtt úgy módosíttatják az ingatlanos céltársaság főtevékenységét, hogy azzal a céltársaság kikerüljön az illetéktörvény belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság definíciója alól. Azonban egyáltalán nem zárható ki, hogy az adóhatóság egy későbbi ellenőrzéskor szabályellenesnek értékeli a főtevékenység tranzakció előtti - igazi indok nélküli - módosítását.

Ez pedig a megspóroltnak hitt illeték szankciókkal növelt utólagos megfizetésének kötelezettségét eredményezheti. A módosított illetékszabály tehát - az érintett vállalkozások döntéshozóinak habitusától függően - kiskapuként és jogbizonytalanságot előidéző rendelkezésként egyaránt felfogható.