Százmilliós tőkével bejegyezték a Nemzeti Eszközkezelőt

Vágólapra másolva!
A cégbírósági adatbázisban tevékenységi körként a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadását, üzemeltetését, saját tulajdonú ingatlan adásvételét, és az ingatlankezelést jelölték meg.
Vágólapra másolva!

Százmillió forintos jegyzett tőkével a cégbíróság nyilvántartásba vette a Nemzeti Eszközkezelő (NE) Zrt.-t, a cég tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Tevékenységi köreként a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadását, üzemeltetését, saját tulajdonú ingatlan adásvételét, és az ingatlankezelést jelölték meg - írta a Népszabadság kedden a cégbírósági adatbázis alapján.

A cégbírósági bejegyzésben az ügyvezetés típusaként egyszemélyes igazgatóságot határoztak meg, a társaság élére Csillag Tamás István került, aki a Diákhitel Központot is irányította.

A Nemzeti Eszközkezelővel a kormány a bajba jutott lakáshiteleseket kívánja segíteni. A tervek szerint az állam 2014 végéig 5 ezer lakást vásárol meg, a földrajzi elhelyezkedéstől függően, az adásvételi szerződéskor érvényes forgalmi érték 35-55 százalékán, amelyekben a lakók bérlőként maradhatnak, a bérleti díjat - a szociális helyzetet is figyelembe véve - rendeleti úton kívánja szabályozni a kormány.