Negyvenmilliárd euróból biztosítja be az EKB az európai bankokat

forint, euró, devizahitel, valuta, pénz, bankjegy
Vágólapra másolva!
Jean-Claude Trichet európai jegybankelnökként utoljára tartott sajtótájékoztatót kamatdöntés után. Az ülésen az Európai Központi Bank nem változtatott az alapkamatán, viszont 40 milliárdos kötvényprogramot hirdetett a bankoknak, illetve tendereket a forrásigényük kielégítésére.
Vágólapra másolva!

A vártnak megfelelően 1,5 százalékon hagyta az alapkamatot csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank (EKB). Mandátumának utolsó kamatdöntése után Jean-Claude Trichet jegybankelnök bejelentette, hogy a központi bank 40 milliárd euróval segíti ki a bankokat, és tendereken teszik lehetővé számukra, hogy pénzhez jussanak az EKB-tól. Trichet-t az olasz jegybank elnöke, Mario Draghi váltja az EKB élén.

A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Trichet azt mondta, hogy "hosszas érvelés után" végül a kamat tartása mellett döntöttek, de szó volt az irányadó ráta csökkentéséről is - írta az ülésről vezetett blogjában a Wall Street Journal.

Az európai pénzügyminiszterek a hét eleji találkozójukon az európai bankok feltőkésítéséről beszéltek, igaz, annak módjáról nem született megállapodás. Az európai pénzügyi rendszerre a görög válság jelenti a legnagyobb fenyegetést, a bankok ugyanis nagy arányban birtokolnak az eladósodott déli tagállamok államkötvényeiből. Ha a leginkább veszélyeztetett Görögország csődöt jelentene be, akkor a bankok nagy veszteséget írnának le, ami egy újabb bankválsághoz vezethetne.

Trichet a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jegybank 2 százalék fölötti inflációra és "nagyon mérsékelt" növekedésre számít. A lassuló európai gazdaság várhatóan mérsékli az elmúlt időben emelkedő inflációt (szeptemberre 3 százalékra ugrott az éves ütem), ezért az EKB-nak lehetősége nyílhat kamatcsökkentésre.

Az eurót kibocsátó intézmény emellett döntött egy kötvényvásárlási programról is, amelyben novembertől várhatóan jövő októberig 40 milliárd euró értékben vesznek a bankok által kibocsátott papírokból mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon. Emellett kétszer aukciót szerveznek a bankok számára: egy rövid lejáratú tendert októberben a banki források gyors kezelésére, egyet pedig decemberben hosszabb lejáratú banki források nyújtására. Mindkét tender "korlátlan" lenne, vagyis a bankok igényüknek megfelelően vehetnének fel hitelt a központi banktól.

Trichet a programokról azt mondta, ezek "biztosítják az eurózóna bankjai számára, hogy nem maradnak források nélkül". Az euró létjogosultságára vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta a visszavonuló elnök, hogy az elmúlt 50 évben az euró garantálta a legstabilabb árakat. "Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy önálló valutaként bevezettük az eurót" - mondta.

A Wall Street Journal blogja szerint a döntés utáni sajtótájékoztató részben Trichet-ről szólt, aki október 31-én távozik a központi bank elnöki pozíciójából, tehát ez volt az utolsó kamatdöntése elnökként. A német Bundesbank jelen levő elnöke, Jens Weidmann azt mondta neki: "fáradhatatlan elkötelezettséggel küzdöttél az adósságválság legyőzéséért".

"Azt kell mondanom, nagyon megindító itt lennem Berlinben az utolsó tanácskozáson" - mondta Trichet. "Úgy emlékszem a nyolc évvel ezelőtti első eseményre, mint ha ma lett volna" - tette hozzá, felidézve az elmúlt évek "viharait, hurrikánjait".