A brit központi bank 75 milliárd fontot pumpál a gazdaságba

Vágólapra másolva!
A Bank of England bejelentette, hogy a korábbi 200 milliárd font után újabb 75 milliárdot juttat a gazdaságba, hogy felpörgesse. Egyúttal döntött arról is, hogy marad a történelmi mélyponton az alapkamat.
Vágólapra másolva!

Változatlan szinten, a több mint két és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta az alapkamatot csütörtöki ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.

A brit központi bank döntött arról is, hogy újabb 75 milliárd fontot juttat a brit gazdaságba, vagyis folytatja a "mennyiségi könnyítés" programját - számol be a BBC. A Bank of England korábban már 200 milliárd fontot pumpált a gazdaságba, például államkötvények vásárlásával, hogy ezzel is fokozza a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitását.

Szerdán tették közzé az Egyesült Királyság GDP-adatát. Eszerint a gazdasági növekedés 0,1 százalékos volt április és június között, ami elmarad a korábban várttól.

A brit kereskedelmi kamara üdvözölte a központi bank 75 milliárd fontról szóló döntését, mondván: ez növelheti a befektetői bizalmat. A kamarában ugyanakkor úgy vélik, a lépésnek csak korlátozott hatása lesz.