Financial Times: Orbán kormányzásának ára a 300 forintos euró

Orbán Viktor az idősügyi tanás ülésén
Vágólapra másolva!
Magyarország: Orbán Viktor ára címmel kommentálja a 300 forintot elérő euróárfolyamot a Financial Times brit üzleti lap felzárkózó piaci blogjának szerzője, Kester Eddy.
Vágólapra másolva!

A Financial Times (FT) blogja szerint a 2009 márciusának sötét napjai után ismét 300 forintra emelkedő euróárfolyammal a magyarok láthatják, milyen árat kell fizetniük azért, hogy a kormány lehetővé tette a devizahitelek egyösszegű, kedvezményes végtörlesztését, a bankokra terhelve a veszteséget.

A szerző felhívja rá a figyelmet, hogy noha a forint utóbbi hónapban látott 9 százalékos gyengüléséért részben kétségkívül az eurózóna válsága a felelős, a lengyel zloty ezen időszak alatt 5, a cseh korona pedig csak 2 százalékot veszített az értékéből. Ráadásul az elemzők szerint a magyar pénz jó eséllyel tovább gyengülhet.

Kester Eddy emlékeztet rá, hogy 2009 márciusa óta Orbán Viktor már elküldte az IMF-et, mondván, Magyarország képes lesz megállni a saját lábán - és most lehet, hogy ez az önbizalom túlzottnak bizonyul. Az exportkereslet valószínű csökkenésével a magyar gazdasági növekedés már az "optimista" gazdasági minisztérium szerint is csak 1,5 százalékos lesz jövőre, de a valóságban egy százalékponttal vagy még többel is elmaradhat ettől - teszi hozzá.

A tudósító szerint a bankvezetők attól félnek, hogy a kormány intézkedései miatt Magyarország, mint befektetési célpont hírnevét a 300 forintos euró miatti veszteségeknél is sokkal nagyobb kár éri. Több fórumon megtámadták a törvényt, de "Orbán Viktor olyan ember, aki nem tér ki semmilyen harc elől", ezért a konfliktus folytatódása biztosra vehető.