Kommunikációs eszköz a végtörlesztés az egyik francia bank elemzője szerint

Vágólapra másolva!
A Crédit Agricole elemzője szerint ha bebizonyosodik, hogy a végtörlesztés nem sikeres, a kormányzat pedig a 2012-es költségvetéssel megmutatja, hogy elkötelezett a hiánycél tartása mellett, akkor erősödhet a forint.
Vágólapra másolva!

"Magyarországi látogatásunk meggyőzött bennünket arról, hogy a kormány meg kíván birkózni a gazdasági kihívásokkal, ezen belül is leginkább a költségvetési kiigazítással" - közölte Guillaume Tresca, a francia nagybank, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) feltörekvőpiaci stratégája budapesti látogatása után.

Az elemző a piacinál alacsonyabb, fix árfolyamon történő végtörlesztésről azt mondta, az akció kommunikációs eszköz egy olyan kormány részéről, amely fogékony ugyan a rendhagyó gazdaságpolitikai megoldásokra, de megértette, hogy a befektetők bizalmára van utalva, ezért elkötelezett a hiány kordában tartása mellett.

Tresca szerint a végtörlesztés hatása elviselhető hatással lesz a magyar bankokra, szerinte a lehetőséggel kevesen fognak élni. A szakértő hozzátette, semmi nem kötelezi a bankokat arra, hogy a növekvő kockázatú háztartásokat forinthitellel segítsék ki, az akcióra adott három hónapos határidő pedig kevés az eleve nyomott árú ingatlanok értékesítésére, így végső soron csak a nagyon erős lábakon álló háztartások lesznek képesek élni a végtörlesztés lehetőségével. (A végtörlesztésről szóló cikkeinket itt olvashatja el.)

Nem várható alacsonyabb kamat

Tresca a kormányzati számításokat megalapozó 1,5 százalékos 2012-es GDP-növekedést konzervatív becslésnek tartja. Közölte, a költségvetési vita nagyon kemény lesz, és ezalatt lehetnek piaci felfordulások, de középtávon érvényesül a kormány elkötelezettsége a hiány csökkentése iránt, és akkor csökkenhet a magyar adósság kockázati felára is.

Az elemző úgy véli, hiába csökken a növekedés üteme, a jegybank nem fog kamatot csökkenteni, mert a kezét megköti a gyenge forint. Inkább az a veszély fenyeget, hogy az MNB a forint támogatására kamatot emel, vagy beavatkozik a devizapiacon. Tresca szerint "nem tankönyvi a helyzet". Hozzátette, bár az infláció lehetővé, a növekedés lassulása pedig szükségessé tenné a kamatcsökkentést, a gyenge forint miatt az MNB tartózkodni fog a kamatcsökkentéstől. Tresca szerint a nemzeti valuta látványos gyengülésétől való félelem a régió minden országában döntési szempont, Magyarországon pedig különösen az, éppen a magas devizaadósság-állomány miatt.

270 forintig eshet az euró

Szerinte a forint a görög csődtől való félelem augusztusi felerősödésekor ellenállónak mutatkozott, azóta pedig a gyenge kormányzati kommunikáció és a végtörlesztés túlbecsült következményei miatt gyengélkedik. Tresca hozzátette, ha ezek a hatások kifutnak a rendszerből, és bebizonyosodik, hogy a végtörlesztés nem sikeres, a kormányzat pedig a 2012-es költségvetéssel megmutatja, hogy elkötelezett a hiánycél tartása mellett, akkor mindez a forint erősödéséhez vezethet. (Marc Faber neves nemzetközi befektető hétfőn azt nyilatkozta, hogy komoly kiadáscsökkentés kellene a forint erősödéséhez.)

A francia nagybank Tresca elemzése alapján azzal számol, hogy az euró árfolyama az év végéig 270 forintra csökken, bár addig még lehetnek rövid távú gyengülések, és egy negatív forgatókönyv megvalósulását sem lehet teljes egészében kizárni. Az elemző szerint tehát az euró a következő hónapokban a mostani 290 forint feletti szintekről több mint húsz forinttal, nyolc százalékkal gyengülhet.