A kvótabevételektől függ, lesz-e még pénz energiahatékonysági pályázatokra

Vágólapra másolva!
Jövőre csak a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó esetleges újabb bevételek szolgálhatnak forrásként további lakossági energiahatékonysági pályázatokhoz - mondta Bencsik János energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár hétfőn, a Portfolio.hu által rendezett Green Energy Investment Forum nevű konferencián tartott előadásában.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár kijelentette, hogy a már kiírt pályázatokra - így az Új Széchenyi-terv felújítási és újotthon-építési alprogramjára kiírt 1,6 milliárd forintos és az újraindított panelprogram hasonló nagyságú pályázatára - megvan a pénz. Mivel azonban "a jövő évi költségvetés az államadósság csökkentését szem előtt tartva lett megtervezve", további költségvetési forrás egyelőre nem lesz erre a célra.

Várhatóan október végén, november elején tárgyalhatja a kormány a megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamos energia kötelező átvételi rendszer (Metár) koncepcióját. A döntés után a szabályozási koncepciót megküldik az Európai Bizottságnak egy előzetes jóváhagyási eljárásra. Az összesen hét jogszabály elkészítését, illetve módosítását magában foglaló új szabályozás várhatóan 2012. július 1-jén léphet hatályba - mondta az államtitkár.

A megújuló és alternatív energiaforrásokból történő energiatermelés új kötelező átvételi rendszere technológiatípusonként, méretkategóriánként differenciált átvételi árat kíván bevezetni a megújuló és az alternatív energiatermelésben. Az egyoldalú áramátvételi támogatás helyetti kombinált hő- és villamosenergia-támogatással hangsúlyosabbá válik a hasznos hőtermelés ösztönzése. A szabályozás emellett szigorú fenntarthatósági kritériumokat ír elő az erdészeti biomasszára, energiaforrás-típusonként felső mérethatárt és hatékonysági minimumkövetelményeket határoz meg, valamint térségi kvótákat is bevezet. A támogatás futamideje a tervek szerint egységesen 15 év lesz.

Bencsik János szerint a növekvő megújulóenergia-termelés társadalmi költségeinek minimalizálása, az extraprofit elkerülésének biztosítása és a támogatások tiszta, átlátható felhasználásának garantálása érdekében a jelenleginél szigorúbb ellenőrzési gyakorlat bevezetése lesz szükséges.