Négymilliárd forint adót csalt el egy abdai cég a NAV szerint

2011.10.12. 15:35

Csaknem négymilliárd forint értékű adócsalást tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nyugat-dunántúli régióban. A példátlan adócsalásért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.

Negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó vett részt az akcióban, amely példátlan adócsalásra derített fényt a Nyugat-dunántúli régióban: majdnem négymilliárd forint értékű adócsalást követett el egy céghálózat körbeszámlázással és színlelt uniós értékesítéssel.

Az élelmiszert forgalmazó abdai kft. magyar cégektől vásárolt elvileg szlovák cégek részére árut, amely azonban nem hagyta el Magyarországot, hanem egy szigetszentmiklósi raktárba került, sőt egy részét már másnap visszaszállították. Az árut papíron többször továbbadták. A körbeszámlázással a kft. több mint 3,5 milliárd forinttal csökkentette befizetendő áfáját, jogosulatlanul - írja közleményében a NAV.

Egy másik szálon ugyanez a társaság étolajat szerzett be Magyarországon, majd egy szlovák gazdálkodó közbeiktatásával az áru magyar cégekhez került, végül vissza a társasághoz. A könyvelésbe 81 millió forint jogosulatlanul levonandó áfát jegyeztek be.

A társaság további beszerzéseinek vizsgálatakor kiderült az is, hogy 2010-ben egy másik magyar gazdálkodó 1,5 milliárd forint értékű szlovákiai értékesítést színlelve adott el árut a szóban forgó kft.-nek. Az elcsalt áfa ebben az esetben több mint 367 millió forint volt.

A pénzügyi nyomozók 42 millió forint készpénzt, ingó- és ingatlanvagyont foglaltak le, valamint bankszámlát zároltak az akcióban. A közleményben azt írják, hogy ennek köszönhetően már az eljárás elején biztosított, hogy a költségvetést ért négymilliárd forint kár legalább egynegyede megtérül.

A szervezet irányítói és tagjai közül nyolcan előzetes letartóztatásban, öten pedig házi őrizetben vannak. Az elkövetőknek a bűnszervezetben elkövetett csalás miatt akár húsz év börtönbüntetésre is számítaniuk kell.

A Kisalföld információi szerint a CBA franchise-rendszeréhez tartózó abdai Delikát Kft. az érintett társaság. Csiszár Csaba alezredes, a NAV regionális bűnügyi igazgatója megerősítette a lap értesülését, részleteket azonban nem kívánt elmondani. A CBA-üzletlánc kommunikációs vezetője, Fodor Attila a lapnak elmondta: "a menedzsment természetesen tud a történtekről. De mert az érintettek a CBA-nak nem tulajdonosai, hálózatukkal franchise rendszerben csatlakoznak az üzletlánchoz, bővebb információval nem rendelkezünk."

KAPCSOLÓDÓ CIKK