Osztalékot követel az adófizetőknek a megmentett bankoktól az eurócsoport elnöke

2011.10.12. 12:33

Az euróövezeti tagállamokat képviselő eurócsoport vezetője a Handelsblatt című német gazdasági lapnak adott interjúban azt mondta, nem fordulhat elő, hogy a kormányok "egyszerűen csak odaadják a pénzt a bankoknak". Jean-Claude Juncker tízpontos tervet vázolt fel az euróövezeti válság megoldására.

Tíz pontból álló tervet javasol az euróövezeti válság megoldására Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsát - az eurócsoportot - vezető luxemburgi kormányfő, aki szerint egyebek között szükség van arra is, hogy a közpénzből megmentett bankok osztalékot fizessenek az adófizetőknek.

A Handelsblatt című német üzleti lap szerdai számában megjelent interjúban Juncker hangsúlyozta, hogy az adósságválság miatt bajba került bankoknak először a tőkepiacon kell forrás után nézniük, és ha nem lehetséges a piaci finanszírozás, akkor az államok fontolják meg, hogy biztosítják-e a szükséges tőkét. Az azonban nem fordulhat elő, hogy a kormányok "egyszerűen csak odaadják a pénzt" a bankoknak - mondta az eurócsoport elnöke. A támogatásért cserébe részesedés jár a profitból és képviselet a döntéshozó testületekben, a felügyelőbizottságban, az igazgatótanácsban és a menedzsmentben is - mondta Juncker.

A javasolt tíz intézkedés között szerepel még egyebek mellett a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése és az államháztartási konszolidáció folytatása a célokat elvétő kormányokat automatikusan büntető szankciók beiktatásával.

Juncker szerint arra van szükség, hogy az egész Európai Unió másképp viszonyuljon a költségvetési, államháztartási helyzethez. Mint mondta, "elfogadhatatlan, hogy az unió kettészakadt a támogatást igénylők és a támogatást nyújtók csoportjára".  Szerinte szigorítani kell a pénzügyi piacok szabályozásán, és változtatni kell a hitelminősítőkhöz fűződő kapcsolaton.

Az eurócsoport elnöke kifejtette azt is, hogy be kell vezetni a gazdasági kormányzás intézményét. Az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök által hetekkel korábban megfogalmazott javaslatról Jean-Claude Juncker megjegyezte, örvendetes, hogy "rohamosan növekszik az elképzelést támogatók száma."

KAPCSOLÓDÓ CIKK