Az idei első félévben háromszázmilliós nyereséget ért el a Herendi

Vágólapra másolva!
Hét százalékkal nőtt a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. árbevétele az idei első félévben, adózás előtti nyeresége pedig meghaladta a 300 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Több, mint 300 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei első félévet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ez 10 százalékos növekedés 2010 azonos időszakához képest - közölte Simon Attila vezérigazgató.

A porcelánipari cég értékesítésből származó nettó árbevétele 7 százalékkal nőtt az első félévben éves összehasonlításban, a tervezettet pedig 11 százalékkal haladta meg.

2010-ben egyébként az elmúlt kilenc év legjobb eredményét érte el a cég. Adózás előtti nyeresége 679 millió forint volt, az üzleti tevékenység összes bevétele pedig hat százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 900 dolgozót foglalkoztat, termékeit közel ötven országba exportálja. Legjelentősebb exportpiacaik között van az USA, Japán, Olaszország, Anglia, Oroszország és az arab térség országai. A 16 ezer különböző formából, és négyezer különböző mintából álló herendi termékkör a tavalyi évben naponta egy-egy új termékkel bővült.