Egyszerűsíti a fúziós bejelentéseket a GVH

Vágólapra másolva!
A cégek fúzióját, vagyis összeolvadását bejelentő űrlap mellé a jövőben nem kell cégbírósági iratokat benyújtani, és kevesebb esetben vár el hiteles fordítást a tranzakcióról a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet kevesebb adminisztrációt szeretne a céges fúziók bejelentésénél, erről konzultációt is indít - áll a GVH közleményében.
Vágólapra másolva!

November közepéig várja a javaslatokat, észrevételeket a fúziót bejelentő új űrlapokról a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a szervezet pénteken. A GVH 2011 elején kezdte meg a fúziós űrlap és saját fúziós eljárásrendje felülvizsgálatát, ennek egyik lépéseként 2011. május 19-én kezdeményezett először nyilvános konzultációt a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése érdekében.

A beérkezett visszajelzések alapján elkészült az új bejelentési űrlap, valamint a fúziós eljárásokhoz kapcsolódó informális egyeztetések legjobb gyakorlatát összefoglaló tájékoztató tervezete. A most induló második konzultáció során ezekhez a dokumentumokhoz várják az észrevételeket.

A közlemény szerint a GVH célja az egyszerűsítés és a kevesebb adminisztráció. Például az új fúziós űrlap tervezete mellékleteként nem kell cégbírósági iratokat benyújtani, és hiteles fordítást is csak a tranzakció létrejötte és versenyjogi megítélése szempontjából fontos részek esetében várna el a GVH a jövőben.

Vélhetően jelentős könnyítést jelent a globális fúzióknál az, hogy az érintetteknek csak a magyarországi piac szempontjából releváns szereplőket és tevékenységeket kell majd bemutatniuk. Az új űrlapot a GVH - a korábbi fúziós bejelentések alapján - kipróbálta, és annak eredményeit a fejlesztés során felhasználta - áll a közleményben.