Navracsics Tibor miniszter szerint a közigazgatásban a legfontosabb idei újdonság a kormányhivatalok jelenléte.

Amikor egy évvel ezelőtt útjára indította a kormány a ReGeneráció programsorozatot, jobbára csak tervekről tudott beszámolni. Ilyen volt a kormányhivatalok létrehozása vagy a kormányablakok megnyitása - mondta szombaton Budapesten a Kormány.hu beszámolója szerint Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, és hozzátette: a közigazgatás kultúrája az állampolgárokat szolgáló kultúra.

Navracsics közölte, a tervek egy része mára megvalósult, vagy megvalósulás alatt áll. Hozzátette, még két év kemény munka áll a kormány előtt. A miniszter azt mondta, kiemelt feladat a járási szint kialakítása, a Magyary-program megvalósítása, illetve még több kormányablak megnyitása. Navracsics szerint a megyei - 2013-tól pedig járási - szintű hivatalok kiváló lehetőséget nyújtanak a jól képzett, közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok számára ahhoz, hogy lakóhelyükön kezdhessék el karrierjüket.

Jövőre indul a közigazgatási egyetem

A parlament hétfőn szavazta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló, Navracsics Tibor által benyújtott törvényjavaslatot, amely szerint 2012-től kezdi meg működését az egyetem. Az indítvány értelmében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar általános jogutódjaként létrejövő közszolgálati egyetem fenntartói jogait a közigazgatás-fejlesztésért, a honvédelemért és a rendészetért felelős tárcavezetők közösen gyakorolják.

A testület egyebek mellett törvényességi ellenőrzést gyakorol az egyetem felett, kiírja a rektori pályázatot, és dönt az egyetem államilag támogatott és költségtérítéses képzésre felvehető hallgatói létszámának szakonkénti megosztásáról. Azt kormányhatározat rögzíti majd, hogy az adott évben mekkora a felvehető létszámkeret a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatásban az államilag támogatott és költségtérítéses képzésre.