Der Standard: Jónak tartja a végtörlesztési törvény célját az EBRD

Vágólapra másolva!
A Der Standard írása szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden megjelenő gazdasági előrejelzésében arra figyelmeztet, hogy Romániában, Bulgáriában Grúziában és Albániában a jelzáloghitelek többségét újból devizában jegyzik. A lap a magyar végtörlesztési törvényt is felidézi, mondván, hogy annak célját az EBRD és az IMF jónak tartja.
Vágólapra másolva!

Az EBRD elemzése szerint, míg korábban jen- és svájcifrank-hitelezés folyt, az új kölcsönöket többnyire euróban jegyzik a kelet-európai országokban. Egyes felügyeleti szervek, illetve ügyfelek ezt nem tartják olyan kockázatosnak - írta az osztrák napilap. Különösen az uniós tagállamokban érzik magukat sokan biztonságban. "Egyes vélemények szerint az euró nem is számít devizának, miközben pontosan tudjuk, hogy nagyon hosszú folyamat lehet, amíg egy ország valóban bevezeti az eurót" - mondta a lapnak Nagy Piroska, a londoni székhelyű EBRD elemzője.

Az Osztrák Pénzpiaci Felügyelet (FMA) szerint - írta a lap - az alapvető gond az, hogy Romániában és máshol is nehéz és költséges a hitelintézetek nemzeti valutában való refinanszírozása, mert még túl kicsinek számítanak a nemzeti pénzpiacok. Ha egy bank eurót vesz kölcsön és román lejben ad hitelt, akkor az árfolyamkockázatot teljes egészében ő viseli. A devizahiteleknél azonban az ügyfél kerül abba a veszélybe, hogy túl sokat vállal. A román jegybank adatai szerint Romániában az ingatlanfinanszírozás több mint 90 százalékban euró alapú.

A Der Standard felidézte, hogy Magyarországon a térségben elsőként hoztak törvényt a devizahitel-állomány csökkentéséről. A lapnak az EBRD és az IMF meg nem nevezett illetékesei azt mondták, hogy a végtörlesztési törvény célját - a devizahitel-állomány csökkentését és a bankoknak a költségekből való részesedését - jónak tartják, ellenben bírálták azt, hogy nem egyeztettek róla a bankokkal. Az IMF azt is bírálja a cikk szerint, hogy a törvény csak a jól keresőkön segít.

A végtörlesztésről szóló összes cikkünket itt találja.