Hatalmas veszteség az Air France-KLM-nél, távozik a vezérigazgató

Vágólapra másolva!
Távozik az Air France-KLM vezérigazgatója. A cég részvényeinek árfolyama idén 60 százalékkal csökkent, hírnevének pedig az sem tett jót, hogy a vizsgálatok szerint pilótahiba okozta a Rio de Janeiróból Párizsba tartó járatának 2009-es katasztrófáját.
Vágólapra másolva!

A társaságnál tartott hétfői rendkívüli igazgatósági ülésen lemondott Pierre-Henri Gourgeon, az Air France-KLM vezérigazgatója - közölte a cég. Utódja Jean-Cyril Spinetta lesz, aki korábban már dolgozott az igazgatóság elnökeként a társaságnál, és kulcsszerepet játszott abban is, hogy megalakult az Air France-KLM-csoport.

"A jelenlegi gazdasági környezetben a legfontosabb célunk, hogy helyreállítsuk és javítsuk az Air France-KLM eredményeit" - közölte a társaság a vezércsere után. Gourgeon 2009. január 1-je óta vezette a céget, ráadásul júliusban újabb négy évre megerősítették pozíciójában a részvényesek. Nem sokkal később azonban a légitársaság nettó 197 millió eurós veszteséget jelentett, egyben arra figyelmeztetett, hogy az év további részét illetően is bizonytalanok a kilátások.

A Bloomberg beszámolója szerint az Air France-KLM részvényeinek értéke 60 százalékot esett idén (ami a legrosszabb szám a régióban), ráadásul az eddigi vizsgálatok szerint pilótahiba okozta két éve a Rióból Párizsba tartó járatuk lezuhanását, 228 ember halálát okozva, ami súlyos sebet ejtett a cég hírnevén.