Akár 45 százalékos is lehet a THM-plafon a személyi hiteleknél

2011.10.24. 22:42

A személyi kölcsönök és az áruhitelek kerülhetnek veszélybe, ha bevezetik az egységes, 30 százalékos THM-et. A Bankszövetség szerint ugyan minden szabály jobb a szabályozatlanságnál, 30 százalékos THM esetén a jelenlegi ügyfélkör jelentős része kiszorulna az ügyfelek közül, és kényszerűségből uzsorakölcsönt lesz kénytelen felvenni.

A teljes hiteldíj mutatót (THM) 30 százalékban maximáló miniszterelnöki javaslatról tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Bankszövetség szakértőinek bevonásával az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén. Nátrán Roland, az NGM helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a jövőben a 30 százalékos általános szabályozás mellett bizonyos termékekre  magasabb THM is elképzelhető.

"A THM inkább az éven túli hiteleknél és a hosszabb futamidőnél ad hiteles tájékoztatást, illetve képet a piaci versenyről" - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára. Hozzátette: a fogyasztási hiteleknél jelentkező magasabb kockázat indokolhatja a 30 százalék feletti THM-mel működő hiteleket is, ezért a törvénytervezet alkalmazása nehézségekbe ütközhet. 

Véleménye szerint a hitelkártyahitelek - ahol a THM 40-45 százalék -, a rövid lejáratú személyi kölcsönök és az áruhitelek kerülhetnek veszélybe, ha egységesen 30 százalékos THM-et vezetnének be, ezért ezeknél a termékeknél egy 45 százalékos kulcs is indokolható lenne.

A Bankszövetség főtitkára szerint a személyi hiteleknél bármilyen szabályozás jobb, mint a szabályozatlanság. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy ebben a körben  30 százalékos THM esetén a jelenlegi ügyfélkör jelentős része kiszorulna az ügyfelek közül, és kényszerűségből uzsorakölcsönt lesz kénytelen felvenni - tette hozzá.

Rogán Antal (Fidesz) bizottsági elnök arra is felhívta figyelmet, hogy miközben a hitelintézetek 30-45 százalékos THM-et hirdetnek a kártyahiteleknél, a pénzügyi felügyelet vizsgálatai szerint a valóságban előfordul ennél magasabb, például 70 százalékos THM is. Ha 45 százalékos THM-mel hirdetik ezt a terméket, akkor az 45 százalék legyen - fogalmazott Rogán Antal. Ez érvényes a személyi hitelekre is, ahol szigorú szabályozást kell alkalmazni 30 vagy 45 százalékos maximális THM-mel - mondta a politikus. Felvette azt is, hogy a jegybanki alapkamathoz lehetne kötni a maximális THM-et. 

Banki elemzők korábban az [origo]-nak azt mondták, a THM-plafon előnyös és hátrányos is lehet. (Erről itt olvashat bővebben.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK