Napi 4,3 milliárd forintjába kerül, de leállította összes gépét a Qantas ausztrál légitársaság

2011.10.29. 12:55

A dolgozókkal folytatott elhúzódó vita, munkabeszüntetések miatt döntött úgy a Qantas vezetése, hogy egyetlen gép sem száll fel, amíg nem rendeződnek a vitás kérdések. A munkavállalók addig fizetést nem kapnak.

Leállította minden belföldi és nemzetközi járatát a Qantas ausztrál légitársaság szombaton, közép-európai idő szerint reggel 8 órától a dolgozók hetek óta húzódó munkabeszüntetései miatt.

A társaság flottájának mind a 108 gépe a földön marad, amíg a pilótákat, repülőgép-szerelőket és a Qantas egyéb földi kiszolgáló személyzetét képviselő szakszervezetek nem jutnak megállapodásra a cég vezetésével az alkalmazottak fizetését és munkakörülményeit érintő vitás kérdésekben - jelentette be sydneyi sajtóértekezletén Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója. A társaság közleménye szerint eddig mintegy 600 járatot töröltek, ami közel 70 ezer utast érint és világszerte 22 repülőteret.

A dolgozóknak nem kell megjelenniük a munkahelyükön, és hétfőtől fizetést sem kapnak - tette hozzá Joyce. A vezérigazgató a döntést "hihetetlennek", korábban elképzelhetetlennek nevezte.

A Quantasnak már eddig is tetemes veszteséget okoztak a munkabeszüntetések. A poggyászkezelők, mérnökök, pilóták sztrájkja a BBC beszámolója szerint heti 16 millió amerikai dollár veszteséget jelent a légitársaságnak. Az összes gép földre parancsolása, a repülés megtiltása ennél is nagyobb érvágás, napi 20 millió dollárba (mostani árfolyamon számolva 4,3 milliárd forintba) kerülhet a Guardian beszámolója szerint.

A légitársaság vezetése és a szakszervezetek közötti viszony augusztusban mérgesedett el, amikor a menedzsment bejelentett egy átalakítási tervet és azt, hogy néhány tevékenységet Ázsiába szeretne kiszervezni. Ennek keretében a 35 ezer dolgozóból ezren elveszíthetik állásukat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK