Friss kenyérre, kiflire, zsömlére és egyéb friss pékárura 196 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások 2010-ben - derül ki a GfK kutatásából. A legtöbb kenyeret a kisboltokban vásárolják.

A friss kenyér és pékáru piaca az utóbbi években lassan zsugorodott, és ugyan kenyérből az idei első félévben öt százalékkal többet, ám kifliből és zsemléből újra kevesebbet vásároltak a magyar háztartások - derült ki a GfK Hungária legfrissebb tanulmányából.

Annak ellenére, hogy az elmúlt húsz évben a hazai pékárupiacon legnagyobb mennyiségi részesedéssel rendelkező fehér kenyér fogyasztása fokozatosan csökkent, még mindig a leggyakrabban fogyasztott öt élelmiszer közé tartozik. A 15 évnél idősebb lakosság háromnegyede hetente többször fogyaszt fehér kenyeret, 58 százalékuk szinte napi rendszerességgel. Kiflit, zsömlét három felnőttből kettő fogyaszt hetente többször.

A vásárlási adatok alapján az egy főre eső fogyasztás kenyérből 50 kilogramm, kifliből 60 darab, zsemléből pedig 150 darab volt 2010-ben. Kenyeret a háztartások egy év alatt 67 alkalommal vettek, vagyis nagyjából ötnaponta.

Friss kenyérre, kiflire, zsömlére és egyéb friss pékárura 196 milliárd forintot költöttek 2010-ben, közel annyit, mint amennyit a feldolgozott húsokra. Az élelmiszerek közül csak friss húsra, friss zöldségre-gyümölcsre költenek többet a magyarok.

A kenyér, kifli, zsemle, valamint az egyéb friss sós és édes péksütemények napi táplálkozásunk részét képezik, így - mint azt a GfK kutatása megjegyzi - nem meglepő, hogy ezeket elsősorban a lakóhelyhez közeli boltokban szerzi be a többség. A tavalyi évben az összes kenyér és pékáru majdnem felét kisboltban, 16 százalékát pedig pékségekben szerezték be a vásárlók. A napi vásárlási helyszínek közül a szupermarketekben is nagyobb mennyiség fogyott; ugyanakkor a hipermarketek és a diszkontok ebben a kategóriában a többihez képest kisebb részesedést tudtak elérni.

A hipermarketek az olcsó pékárut kínáló akcióiknak köszönhetően a zsemlék piacán nagyobb részarányt értek el. 2010-ben ezekben a boltokban átlagosan 11 forintba került a zsemle, és ennek köszönhetően a mennyiségi értékesítéséből a hipermarketek 21 százalékkal részesedtek a tavalyi évben. Ezzel szemben például a kisboltokban átlagosan 20, a szupermarketekben 18, a diszkontokban 16 forintot fizettek a vásárlók tavaly egy darab zsemléért.

A kilónkénti árakat tekintve a kenyérnél drágább kifliből és zsemléből már kevesebbet vásároltak a hazai háztartások az idei első hat hónapban, míg az átlagosan kilónként 278 forintba kerülő kenyér vásárlása enyhén - öt százalékkal - nőtt.