Világgazdaság: Háromszáz milliárd forint szabálytalan elköltését firtatja az EU

Vágólapra másolva!
Uniós támogatást használt fel Magyarország infrastruktúra-fejlesztések visszaigényelhető áfájának kifizetésére, ami az Európai Bizottság szerint szabálytalan - írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja: ha a bizottság elmarasztaló döntést hoz, a pénzt elektromos járművek beszerzésére kell fordítani.
Vágólapra másolva!

Éveken át szabálytalanul használt fel Magyarország egyes uniós támogatásokat, mert közlekedésfejlesztésre szánt pénzekből fizette olyan beruházások áfáját is, amelyet nem lett volna szabad. Az ügyben indított két eljárásban már alulmaradt Magyarország Brüsszellel szemben, most a harmadikról folyik a huzavona - írja a szerdai Világgazdaság.

A lap szerint a tét 300 milliárd forint, ugyanis ilyen nagyságban használt fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) uniós támogatást infrastruktúra-fejlesztések visszaigényelhető áfájának kifizetésére. A Világgazdaság úgy értesült, hogy a NIF például az M7-es autópályával kapcsolatos fejlesztésnek az áfáját is uniós pénzből fizette. Ha most is az Európai Bizottság igaza érvényesül, akkor az összeget arra kell felhasználni, amire a NIF eredetileg kapta, elektromos járművek beszerzésére - írta a Világgazdaság.

Az Európai Bizottság nehezményezte az előző kormányok gyakorlatát, amely szerint egyes uniós forrásokat úgy használtak fel, hogy abból a kiadások áfáját is kifizették. A Kohéziós Alapból azonban adó nem fizethető, ezért a bizottság eljárásokat indított Magyarország ellen.