Harminchét százalékos lesz az eva

Fodrászat, hajszalon, EVA, változó adóstratégia
Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció és a kormány is 37 százalékos adómértéket akar az egyszerűsített vállalkozói adónál.
Vágólapra másolva!

Nem az eddig a köztudatba bedobott 35 vagy 40 százalékos lesz az eva kulcsa jövőre, hanem köztes állapotként 37 százalékos lesz az adómérték a mostani 30-cal szemben. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a kormánypárti képviselőcsoport ezt az adókulcsot szeretné, és ebben egyetértett velük a kormány.

Jövő hétfőn lesz a jövő évi adócsomag zárószavazása, a 37 százalékos adókulcsot egy zárószavazás előtti módosító indítványként Lázár János és Rogán Antal közösen terjesztik a parlament elé.

Az ezen a héten eldőlt, hogy a bevételi határt, ameddig lehet evázni, 25 millió forintról 30 millió forintig tornásszák fel.

Hetekig tartó huzavona érhet véget a jövő héten. Három hete egy fideszes honatya, Koszorús László adott be egy módosító javaslatot az adócsomaghoz, melyben az eva eltörlését szerette volna elérni. Az ötlet mögött valójában a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium volt, és bevételi szempontok motiválták a gazdasági tárcát az adórendszer egyszerűsítésébe szerintük nem illeszkedő egyszerűsített vállalkozói adó eltörlésében. A kormánypárti képviselők és a Fidesz-elnökség múlt heti ülésén azonban a többség szembehelyezkedett az NGM akaratával, Orbán Viktor kormányfő pedig ezen a héten, pár órával a módosító javaslatokról tartott parlamenti szavazás előtt ment bele abba, hogy jövőre maradjon az eva.

Adószakértők szerint az evakörből sok tízezren kiléphetnek a jelentős adóemelés miatt. De hogy milyen költséghányadnál éri meg maradni és mikor éri meg abbahagyni az evázást, egy kalkulátor segítségével bárki megnézheti.