Tanúként nem, gyanúsítottként meghallgatná a horvát bíróság a Mol-vezért

Vágólapra másolva!
A korrupcióval vádolt volt horvát miniszterelnök védői azt szeretnék, ha az ügyészség tisztázná, milyen szerepe van Hernádi Zsolt Mol-vezérnek a perben, és ha kihallgatnák tanúként. A bíróság elutasította a kérést, azt mondták, ha Hernádi elérhető lenne, nem tanúként, hanem gyanúsítottként kezelnék. A Mol sajnálja, hogy nem kíváncsiak Hernádi tanúvallomására, azt írák, lenne mit mondania.
Vágólapra másolva!

Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának tanúmeghallgatását kérte csütörtökön a zágrábi megyei bíróságtól a perbe fogott Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök védőügyvédje. Ezt már korábban is kérték Sanader védői, akik meglepődtek azon, hogy egy múlt heti tárgyaláson az ügyész egyik elejtett megjegyzéséből az derült ki, hogy Hernádi Zsolt gyanúsítottként szerepel az ügyben (erről bővebben ebben a korábbi cikkünkben olvashat).

A védelem - mint már korábban előzetesen jelezte - a csütörtöki tárgyaláson azt kérte, hogy a bíróság hallgassa meg Hernádit a kenőpénzre vonatkozó váddal kapcsolatban, valamint azt is, hogy tájékoztassák az elnök-vezérigazgató jelenlegi státusáról az eljárásban. A védő arra hivatkozott, hogy Hernádi Zsolt ellen Horvátországban vizsgálat indult, de a neve nem szerepel a vádban, és az ügy iratai között nincs olyan dokumentum, amely ismertetné, milyen szerepet játszott a vád alapjául szolgáló állítólagos ügyletben.

A zágráb megyei bíróság elutasította a védők kérését. A bíróság csütörtökön azzal indokolta döntését, hogy Tamara Laptos ügyész magyarázata szerint amennyiben Hernádi Zsolt elérhető lesz a horvát igazságszolgáltatás számára, úgy gyanúsítottként, nem pedig tanúként kezelnék.

A Mol azt közölte, hogy továbbra sincs tudomásuk arról, hogy a Mol bármely vezetője ellen büntetőeljárás folyna Horvátországban vagy Magyarországon. "A tanúkénti meghallgatás elutasítását pedig már csak azért is sajnáljuk, mert lenne mit mondanunk az ügyről, ami biztosan érdekelné a közvéleményt" - írta a Mol.

Sanadert azzal vádolják, hogy kormányfőként 2008 és 2009 között összesen tízmillió euró kenőpénzt vett át a Moltól cserébe azért, hogy a magyarok irányítói jogokat kapjanak az INA olajcégben, valamint azzal, hogy 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként, 500 ezer euró kenőpénzt fogadott el az osztrák Hypo Alpe Adria Banktól. A Mol már korábban is határozottan visszautasította, hogy bármifajta pénzmozgás lett volna, és a múlt héten azt közölte, nincs tudomása arról, hogy bármely vezetője ellen büntetőeljárás folyna Horvátországban.

Ivo Sanader védője több horvát miniszter és politikus tanúként való meghallgatásának elrendelését is kérte a bíróságtól. Ez utóbbi döntött is arról, hogy Slobodan Uzelac és Bozidar Pankretic hivatalban lévő miniszterelnök-helyetteseket, Damir Polancec volt kormányfőhelyettest, Ivan Suker és Marina Matulovic Dropulic volt minisztereket is meghallgatja, tisztázandó, hogy a Sanader-kormány miként hozta meg döntéseit és a volt miniszterelnök gyakorolt-e nyomást kormányának tagjaira.