Közel harmincmilliárdot költ szemétfeldolgozásra a kormány

Vágólapra másolva!
Hulladékfeldolgozókra, országos vadászati múzeumra és kastélyfelújításra osztott pénzt a kormány a csütörtöki ülésén. Négyszázmilliárdot fordítanak a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére, két év múlva már interneten lehet majd intézni a cégügyeket.
Vágólapra másolva!

Egy 9 és egy 16,1 milliárd forintos környezetvédelmi beruházásról is döntött szerdai ülésén a kormány - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A költségek nagy részét uniós forrásból fedezik: a Közép-Duna-vidék hulladékgazdálkodásának javításához szükséges 9 milliárd forintos költségből 7,6 milliárdot vállal az EU. A beruházás 167 településen 650 ezer embert érint. A beruházás keretében elkészül - egyebek mellett - 306 hulladéksziget, egy átrakó és három válogató is. A másik környezetvédelmi projekt 103 hulladék lerakó rekultivációját tartalmazza, Pest, Csongrád, Komárom-Esztergom és Békés megyében. Ez a beruházás 550 ezer embert érint. A 16,1 milliárd forintos költség 15 százaléka a magyar állam saját forrása, a többi uniós támogatás.

Műemlék-felújítási beruházásról is döntött a kormány, a hatvani Grassalkovich-kastélyra és a hozzá tartozó parkra vonatkozóan, amelyre 3 milliárd forint fordítható az Új Széchenyi-tervből. Itt kap helyet majd az országos vadászati múzeum, és egy ökoparkot is kialakítanak a területen.

A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a kormány idén már indított egy 105 milliárdos programot, ez növekszik 400 milliárd forinttal - közölte Giró-Szász. A program végeredménye egyszerűbb társasági adóbevallás és adatszolgáltatás lesz. Létrejön az e-vállalkozás internetes felület, amelyen minden ügyüket intézhetik majd a cégek. A program 2014-re érik be - mondta a szóvivő.