Napi Gazdaság: Hiány miatt drágul az alma

Vágólapra másolva!
A május eleji fagyok a termés csaknem kilencven százalékát tették tönkre az ország legnagyobb, almatermelő területén, a Nyírségben - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint a hiány miatt megy fel az alma ára.
Vágólapra másolva!

A tavaszi fagyok után kevés alma termett az országban, az árak emiatt folyamatosan nőnek, de még mindig nem érték el a tavalyi szintet - írta a Napi Gazdaság hétfőn. A lap szerint az ipari feldolgozásra alkalmas léalmáért jelenleg kilogrammonként 35-40 forintot fizetnek a gazdáknak, az étkezési alma ára pedig a 90 forinthoz közelít.

A hiány elsősorban azzal magyarázható, hogy a Nyírségben, az ország legnagyobb, mintegy 16 ezer hektáros almatermelő területén a május eleji fagyok a termés csaknem 90 százalékát tették tönkre, a térségben több mint ötezer termelő jelezte, hogy ültetvényét kár érte.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal legfrissebb felmérése szerint a térségben mintegy harmadával csökkent a terület, amelynek 75-80 százalékán csak ipari feldolgozásra alkalmas gyümölcsöt termelnek.

Az elmúlt öt alacsony jövedelmű év hatására a termőterület folyamatosan csökken, az Alma Termék Tanács adatai szerint országosan a 30 ezer hektárt sem éri el. A lap emlékeztet, hogy a hazai alma termőterülete több mint tíz éve csökken: 2001-ben még 41 ezer, 2007-ben pedig már csak 34,9 ezer hektár volt.