Monopolhelyzetben bocsát ki étkezési utalványt az állam

Vágólapra másolva!
Szociális és gyermekétkeztetési program indul az Erzsébet-utalvány kibocsátásából származó pénzből. A meleg és hideg élelemre fordítható étkezési jegy kibocsátása januártól állami monopólium lesz.
Vágólapra másolva!

Januártól állami monopólium lesz az Erzsébet-utalványnak elnevezett étkezési jegy kibocsátása, és ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermekétkezési program, Erzsébet program néven - mondta Horváth Endre az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke egy cafeteria-konferencián.

A havi ötezer forintos Erzsébet-utalvány meleg és hideg élelemre fordítható, és Horváth Endre szerint a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mint ha munkabért adna az alkalmazottjának. Az elnök azt mondta, a törvényhozó célja egy egységes és átlátható utalványrendszer megteremtése volt.

A szociális és gyermekétkeztetési Erzsébet-program első eleme februártól a bölcsődei étkeztetés lesz.

A hétfőn este az országgyűlés által elfogadott jövő évi adótörvényekben szerepel egy másik, 12 500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a melegétteremmel rendelkező munkaadók adhatnak az alkalmazottaiknak.