A bíróságon szabadulna meg a Suzuki a Volkswagentől

2011.11.24. 8:51

A Suzuki döntőbírósághoz fordult a Volkswagen ellen, hogy így vessen véget kettejük társulásának és visszakapja részvényeit. A Volkswagen nem érti a "Suzuki keresetének logikáját" és ragaszkodik a részvényeihez. Egyik vitájuk az Esztergomban gyártott SX4-es típus miatt robbant ki.

A japán Suzuki autógyár csütörtökön közölte, hogy döntőbírósághoz fordult a német Volkswagennel zajló vitában. A megkeresett fórum a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara londoni székhelyű Nemzetközi Döntőbírósága. A Volkswagen szóvivője azt mondta, "nem értik" a Suzuki keresetének logikáját, és "határozottan elutasítanak minden állítást".

A vita mostani, utolsó fejezete az, hogy a Volkswagen autógyárcsoport meg akarja tartani részesedését a Suzukiban, annak ellenére, hogy a japán partner a múlt hét végén ismételten közölte, véget akar vetni a társulásnak, és  vissza akarja szerezni a részvényeit. "Minden ugyanúgy marad, ragaszkodunk a részvényeinkhez" - erősítette meg a Volkswagen szóvivője a csoport álláspontját már múlt pénteken, és ezt most csütörtökön is megismételte.

A Suzuki két hete írásban értesítette a Volkswagent, hogy szerinte a német cég megszegte kettejük 2009-ben kötött együttműködési szerződését azzal, hogy nem  adta át az ígért technológiákat. A Suzuki "néhány héten" belül választ várt a Volkswagentől, megjegyezve, hogy az együttműködés felbontására szeptemberben tett kezdeményezése nyomán a német fél nem mutatott hajlandóságot a megegyezésre.

A Suzuki megismételte, hogy véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja kapni a részvényeit. Felszólította a Volkswagent, hogy bocsássa a részvényeket vagy közvetlenül a Suzuki vagy egy általa megnevezett harmadik fél rendelkezésére, és ha nem teszi, akkor a Suzuki jogi útra tereli az ügyet. A közlemény szerint a Suzuki jövő év novemberéig akarja visszavásárolni a részvényeit.

A 2009-es részvénycserés együttműködési szerződés keretében a Volkswagen 19,9 százalékos Suzuki részesedésre tett szert 1,7 milliárd euró értékben, a Suzuki pedig 1,5 százalékot kapott a Volkswagenből.

Szeptemberben a Volkswagen hivatalos közleményben szerződésszegéssel vádolta a Suzukit, és figyelmeztetést intézett hozzá. A panasz közvetlenül az Esztergomban gyártott SX4-es típust érinti. A Volkswagen hivatalos közleménye szerint a Suzuki megsértette az 2009-es partnerségi megállapodást azzal, hogy dízelmotorokat vásárol egy harmadik gyártótól, vagyis nem a Volkswagentől.

KAPCSOLÓDÓ CIKK