Átment a plázastop a parlamentben

Munkás, munka, építkezés, építő munkás, pályázatok
Vágólapra másolva!
Januártól három évig tilos lesz plázát építeni Magyarországon, ez alól a kormány delegáltjainak véleménye után csak a nemzetgazdasági miniszter adhat majd felmentést.
Vágólapra másolva!

Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn. A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat 258 igen szavazattal, 108 nem ellenében fogadta el a parlament.

A plázastop alól a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést, figyelembe véve a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét. A bizottságnak vizsgálnia kell a tervezett kereskedelmi építmény környezetre gyakorolt hatását, valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságát. A részleteket a kormány rendeletben állapíthatja meg. A kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint a plázastop 2014 végéig lesz érvényben.

A salátatörvény elfogadásával a Ház arról is rendelkezett, hogy a tankönyvellátás - azaz a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése, az iskoláknak történő eljuttatásuk megszervezése, valamint a vételárak beszedése - állami közérdekű feladat, amelyet egy kiemelten közhasznú nonprofit kft., a Könyvtárellátó végez. Ez a rendelkezés 2012. október 1-jén lép hatályba.