Jacques Delors: Az euró ötlete már a kezdetektől hibás volt

Vágólapra másolva!
Elkerülhetetlenné tették a jelenlegi adósságválság kialakulását az euró létrehozása során elkövetett hibák - mondta Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke a brit Daily Telegraph újságnak adott interjújában. A jelenlegi helyzet felelőseit nem nevezte meg, ahogy fogalmazott: az Európai Unió akkori vezetői szemet hunytak a tagországok alapvető gyengeségei felett, a mostani vezetők pedig "túl későn tettek túl keveset" a helyzet megoldása érdekében.
Vágólapra másolva!

Az euró a kezdetektől hibásan végrehajtott vállalkozás, és az európai vezetők mai generációja elmulasztotta a valutaunió alapvető problémáinak kezelését - mondta a brit Telegraphnak adott interjújában Jacques Delors volt EU-bizottsági elnök. Delors, aki 1985-1995 között, a közös valuta alapelveinek formálódása idején állt a brüsszeli bizottság élén, a napilapnak kijelentette, hogy az euró létrehozása során elkövetett hibák elkerülhetetlenné tették a jelenlegi adósságválság kialakulását.

A volt bizottsági elnök szerint az akkori vezetők szemet hunytak a tagországok gazdaságainak egyensúlyhiányai és alapvető gyengeségei felett. "A pénzügyminiszterek nem akartak meglátni semmiféle olyan kellemetlenséget, amivel foglalkozniuk kellett volna" - fogalmazott. Amikor pedig "beütött a hitelválság, minden hiányosságra fény derült" - tette hozzá. A jelenlegi vezetőkről azt mondta: "túl keveset és túl későn" tettek a közös valuta megsegítéséért.

Delors nem kívánt felelősöket megnevezni, kijelentve, hogy a történtekért "mindenkinek meg kell vizsgálnia a saját lelkiismeretét". Ugyanakkor utalást tett Németország "szigorú ragaszkodására" ahhoz, hogy az euróövezeti jegybank az inflációs veszély miatt ne támogathassa közvetlenül az eladósodott eurótagállamokat. Delors szerint az euró bajai "a pénzügypolitikai kontroll makacs germán ideájából", a többi tagország részéről pedig "a tiszta látásmód hiányából" együttesen erednek.

Elismerte ugyanakkor, hogy bizonyos részben osztja azokat az aggályokat, amelyeket brit politikusok és közgazdászok már az euró létrehozása előtt hangoztattak. Szerinte amikor "az angolszászok" azt mondták, hogy a közös valuta és annak jegybankja eredendően instabil lesz egységes állam nélkül, "abban volt valami".

Kitérően, mégis érzékelhető pesszimizmussal válaszolt arra a kérdésre, hogy véleménye szerint az euró fennmarad-e. Felidézte Jean Monnet szavait arról, hogy amikor Európa válságba jut, abból mindig erősebben kerül ki. "Vannak azonban néhányan, és én is közéjük tartozom, akik szerint Monnet nagyon derűlátó volt" - fogalmazott Delors.

Szerinte az euró megmentéséhez két dolog szükséges: először "a tűzoltóknak el kell oltaniuk a tüzet", majd új építményt kell felhúzni. Ha csak az egyik valósul meg a másik nélkül, az nem fogja meggyőzni a piacokat. Két választási lehetőség van: a tagországok vagy átruházzák szuverenitásuk egy még nagyobb szeletét az EU-ra, vagy önszántukból alávetik magukat a közösen fenntartandó fegyelemnek - tette hozzá.

Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtökön jelentette be, hogy szerinte újra kell alapítani Európát, amiben központi szerepe lesz Franciaországnak és Németországnak. "Franciaország egy új európai szerződésért küzd Németországgal, amellyel újraalapítja és újragondolja Európa működését. Több felelősségvállalás az emberek előtt egy valódi gazdasági kormányzással, ez az eurózóna jövőjéről és a szerződések jövőbeni reformjáról alkotott elképzelésünk" - fogalmazott a francia elnök.