Budapestre jön az IMF misszióvezetője

Vágólapra másolva!
Az IMF és az Európai Unió küldöttsége kedden érkezik Budapestre, miután Magyarország új típusú együttműködésről kezdeményezett tárgyalásokat egy esetleges pénzügyi segítség érdekében.
Vágólapra másolva!

Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője múlt csütörtökön jelentette be, hogy az IMF magyar missziójának vezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december 13-16. között Budapestre látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a hatóságokkal, és tájékozódjon a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.

A képviseletvezető közleménye szerint "az informális látogatás nem része az IMF és az Európai Bizottság által potenciálisan nyújtandó elővigyázatossági pénzügyi segítséggel kapcsolatos hivatalos tárgyalásoknak, azonban segít előkészíteni a megbeszéléseket, amelyek a jövő évben indulnak".

Az IMF és az Európai Bizottság november 21-én kapott egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést a magyar hatóságoktól, amelyek jelezték, hogy ezt elővigyázatossági támogatásként kezelnék.

A Nemzetgazdasági Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.

A kormány november végén a hivatalos IMF-delegáció vezetőjének Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke. A jegybank azt közölte, hogy az IMF-tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd. Fellegi Tamás a múlt héten mondott le nemzeti fejlesztési miniszteri posztjáról.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban jelentette be: Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterként fogja irányítani a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd. A miniszterelnök december 15-ével javasolja Fellegi Tamás kinevezését tárca nélküli miniszterré.